7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálÁtadták a Vilmos püspök-díjat

Átadták a Vilmos püspök-díjat

A Vilmos püspök-díjat dr. Ertl Tibor gyermekgyógyász szakorvosnak adták át pénteken a Művészetek és Irodalom Házában a Semmelweis-napi rendezvényen. Az eseményen a pécsi egészségügy helyzetéről, valamint a rendelők, klinikák felújításáról is szó esett.

A Semmelweis-napon Páva Zsolt, Pécs polgármestere kiemelte az orvosi szakma fontosságát, hogy fontos szoros kapcsolatot tartani az egészségügyben dolgozókkal, ugyanakkor Pécsen a beruházásoknak köszönhetően komoly fejlesztések történtek az egészségügyi intézményekben, elég csak a rendelők felújítására, vagy a 400 ágyas klinika több mint 10 milliárdos beruházását említeni.

Páva Zsolt beszédében hangsúlyozta az egészségügy fontosságát

Őri László, Pécs alpolgármestere emlékeztetett rá, a 2000-es évek elején hiába volt magas szakmai kutató munka, egy méltatlan infrastruktúrával párosult, de 2009-től tudatos egészségfejlesztés indult el, és a Modern Városok Programnak köszönhetően is elindultak a felújítások.

A következő években sem maradnak el a fejlesztések: nyolc helyszínen 800 millió forintot költ Pécs városa háziorvosi rendelők felújítására és az új kertvárosi rendelőt már építik. Az alpolgármester továbbá azt is kiemelte, hogy a célok közt van az is, hogy a Pécsen végzett orvostanhallgatók a diploma után is itt maradjanak a városban.

Őri László részletes tervekről is szót ejtett a jövőre nézve

A köszöntők után az egészségügyi alapellátásban résztvevő háziorvosok, szakorvosok, szakképesítésű védőnők és asszisztensek számára is adták át elismeréseket.

A kiemelkedő tudományos munkáért járó Vilmos püspök-díjat Ertl Tibor kapta, aki a koraszülöttek gyógyítása iránti elhivatott, több mint három évtizedes példaértékű szakmai munkája, értékes és sokoldalú tudományos közéleti, valamint fáradhatatlan szakoktatói és oktatásszervezői tevékenysége miatt részesült az elismerésben.

A díjazott rövid beszédében elmondta, nincs annál kedvesebb, mint amikor helyi jutalomban részesülhet az ember. Az esemény végén elismerő okleveleket nyújtottak át azoknak is, akik 30-35-40 éve szolgálatban vannak.

Páva Zsolt adta át a Vilmos püspök-díjat Ertl Tibor részére

Ertl Tibor 1950-ben született Kaposváron. 1975-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán szerzett általános orvosi diplomát. 1980-ban csecsemő- és gyermekgyógyászatból, majd 1983-ban neonatológiából tett szakvizsgát. 1990-ben megszerezte az orvostudományok kandidátusa, 2001-ben az MTA doktora címet. Kutatási területe a koraszülöttek respirációs zavarainak megelőzése. 2010 és 2012 között a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek (MOTESZ) elnöke volt. Tagsága kezdetén a folyamatos továbbképzések minősítésére létrehozott képzési és tudományos bizottságban vett részt. 2005-ben a szervezet elnökségébe választották, ahol elnökségi tagként, majd alelnökként dolgozott. Vezetése idején jelentős pozitív szervezeti és működési változások mentek végbe. A képzési és tudományos bizottság elnökeként folyamatosan részt vett a MOTESZ-hez érkező jogszabálytervezetek véleményezésében. Ertl Tibor a Magyar Rektori Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Bizottságának elnöke.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő