Átvilágítók a PSN-es konditeremügyről: ez nem valódi bérleti jogviszony volt

A héten adtunk hírt arról a pécsi önkormányzat közleménye alapján, hogy az önkormányzati cégek átvilágítása és az azt követő adatelemzés nyomán a város sportcége, a PSN Zrt. vezérigazgatója jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett. 

Ahogy a közleményben áll: a fideszes városvezetés idején, és Vári Attila akkori vezérigazgató irányítása alatt a PSN fillérekért adta bérbe a Hullámfürdő konditermét, gyakorlatilag ellátta az üzemeltetés feladatait, de a haszon már a bérlőt illette.

Városháza: Fillérekért adta, a sokszorosáért bérelte vissza saját konditermét a PSN Zrt.

Összefoglalva a közlemény állításai:

  • A korábbi 70 plusz rezsi helyett 2017-től 30 ezer forint volt a havi bérleti díj, amiben már a rezsi is benne volt.
  • A jegyek értékesítését a PSN Zrt. alkalmazottai végezték.
  • A PSN alkalmanként, óránként 20 ezer forintért, TAO-pénzből visszabérelte saját konditermét.
  • 2017 és 2020 között, mintegy 4 év alatt a két bérlő összesen 1 millió forintot fizetett ki bérleti díjként a PSN számára, miközben a terem 22,8 millió forint bevételt hozott nekik, amiből legalább 3,5 milliót maga a terem tulajdonosa, a PSN Zrt. állt (visszabérlés).

Az ügy kapcsán megkerestük az önkormányzati átvilágításokat végző ügyvédi csapat munkáját koordináló dr. Bodnár Imrét kérdéseinkkel.

Az ügyvéd a Pécsmának elmondta, a rendelkezésre álló iratok alapján a bérlő részéről semmi más nem történt, mint a rendkívül alacsony bérleti díj megfizetése, azaz eddig semmilyen dokumentum nem került elő, ami esetleges, a konditermet érintő értéknövelő beruházásokról szólna. A kondigépek nagy része a PSN tulajdonát képezte.

Bodnár szerint a legnagyobb probléma az, hogy nem valódi bérleti jogviszonyról van szó, mert az üzemeltetési feladatokat, például a konditerem belépőjegy-értékesítését a PSN Zrt. végezte. Szintén rendkívül aggályos, hogy a vízilabda utánpótlás közpénznek minősülő TAO-támogatásaiból bérelte vissza az önkormányzati cég a saját ingatlanát.

A konstrukció Bodnár Imre szerint felveti a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúját, ezért tett feljelentést a PSN vezérigazgatója az ügyben.

A konditerem bérlésére vonatkozó szerződés a sportcég élén történt vezetőváltás után járt le, természetesen nem kötötték újra.

Illusztráció: Pixabay

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés