4 C
Pécs
szerda, április 17, 2024
KezdőlapPécs AktuálAz Aradi Napok vendége volt Pécs

Az Aradi Napok vendége volt Pécs

Közel két héten át zajlik Pécs testvérvárosában az Aradi Napok rendezvénysorozata, amely Herczeg László pécsi festőművész tárlatának megnyitójával vette kezdetét. A programok középpontjában Arad Európa Kulturális Fővárosa pályázata áll, amelyet Pécs is támogat; az erről szóló hivatalos nyilatkozatot Őri László alpolgármester adta át Gheorge Falca aradi városvezető számára.

Az aradi városnapok kezdetén pécsi részről Őri László mellett részt vett Decsi István bizottsági elnök, a Fidesz-frakció vezetője is. Herczeg László kiállításának megnyitóján Pécs alpolgármestere hangsúlyozta, a 2010-es EKF-év tapasztalatait összegezve elmondható, hogy a baranyai megyeszékhely számára ez komoly léptékváltást jelentett, hiszen öt évvel ezelőtt olyan programok és kulturális infrastruktúra-fejlesztés zajlott, amelyre korábban nem volt lehetőség.

– A felhalmozott tudásunkkal, tapasztalatunkkal és persze programokkal tudjuk segíteni Arad városát, az aradiakat egy sikeres EKF-pályázat esetén – mondta Őri László a megnyitó beszédében.

A pécsi vendégeket az aradi alpolgármester Bognár Levente is köszöntötte. Gheorge Falca kiemelte, hogy az idei programsorozat fókuszában a város EKF-pályázata áll. Miután Pécsnek öt évvel ezelőtt sikerült elnyernie a rangos címet, megtiszteltetés számukra, hogy immár nyolc éve komoly testvérvárosi kapcsolatot ápolhat Pécs városával.

Az este folyamán az Eminescu parkban a pécsi Berze Nagy János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei adtak nagy sikerű népzenei műsort a több száz fős közönség előtt. Az előadás előtt Őri László örömének adott hangot, hogy Pécs és Arad között nem csupán formális a kapcsolat, hanem azt sikerült lényegi tartalommal megtölteni az elmúlt években.

– A cél az, hogy élő kapcsolat alakuljon ki a pécsi és az aradi közösségek között – fogalmazott a pécsi politikus.

A Pécs Napja eseményen a városvezetők mellett a PTE színjátszói, a Határokon Túli Magyarokért Alapítvány, a Radó Pincészet és a Sopianae Rézfúvós Együttes is képviseltette magát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

további hírek