Az MSZP aggódik az adatok miatt

A titokzatos „Veszélyben a pécsiek adatai?” címmel tartott sajtótájékoztatót Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési frakcióvezetője csütörtökön. A baloldali politikus egy cégre hívta fel a figyelmet, amelyik számlázási felülvizsgálatokat végez többek között a Tettye Forrásház Zrt.-nél. Vajon hozzáférhetnek a fogyasztók adatbázisához?

hirdetés

Egy 2014-es jogszabály szerint az összes közműszolgáltató, telefon- és internetszolgáltatók, sőt, már a bankok számlázási rendszerét is felül kell vizsgálni egy külsős cég segítségével.

– Egy olyan ügyről van szó, amely országos probléma, de pécsi vonatkozása is van – mondta Tóth Bertalan. – A homályos háttérrel rendelkező, vélhetően offshore-cég az ország egész területén végzi a számlázási auditokat, azaz valószínűleg hozzáférésük van a fogyasztók adataihoz számtalan szolgáltatónál – találgatott, sejtetett a politikus.

– Itthon a számlázási adatok áttekintését minden esetben a Hunguard Kft. végezte, melynek kezdetben magyar tulajdonosai voltak, ám a tavalyi év elején, 2016 januárjában ez megváltozott, most egy ismeretlen tulajdonban lévő ciprusi tulajdonú máltai cég birtokolja a Hunguardot, ahol egy offshore-os múlttal rendelkező üzletember is feltűnik – mondta a politikus, aki a már megszűnt Népszabadság korábbi cikkét mondta el végül.

Dr. Tóth Bertalan2
Tóth országosan és Pécsen is átvizsgálást kezdeményez

A számlázás folyamán a cégnek lehetősége van hozzáférni a fogyasztók adataihoz, Tóth szerint aggasztó, hogy egyáltalán azt sem tudjuk, kik a tulajdonosai ennek a cégnek. Éppen ezért kezdeményezte, hogy induljon egy vizsgálat ebben az ügyben, ismerik-e a tulajokat, lehetőségük van-e, hogy hozzáférjenek az adatokhoz.

A szocialista politikus elmondta, a pécsi Tettye Forrásház Zrt. is érintett ezekben az ügyletekben, ők 2014 decemberében kötöttek megbízási szerződést a Hunguard-dal. A gond az, hogy a Hunguard már novemberben, szerződés nélkül végezte el a számlázási tanúsításokat, az erről szóló papírok pedig utólag lettek elintézve. Szerinte Gulyás Emil, pécsi MSZP-s önkormányzati képviselővel együtt kezdeményezik, hogy a város indítson vizsgálatot a Tettye igazgatójával közösen, és bizonyosodjanak meg arról, hogy biztonságban vannak-e a pécsiek adatai.

  • A. Zimmer

    Szóval akkor melyik haver kezében van az a cég?