5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs Aktuál150 milliárdos zöldprogramot jelentett be az ÖPE

150 milliárdos zöldprogramot jelentett be az ÖPE

10 éves zöldprogramot indítana az Összefogás Pécsért Egyesület – ezért egy rendhagyó szövetséget alkotva veszi ki részét az egész világon egyre kiemeltebb jelentőségű Új Zöld Egyezségből: egy 10 éves program keretén belül tennék a várost teljesen fenntarthatóvá.

A rendkívüli sajtótájékoztatón az Összefogás Pécsért Egyesület alelnöke, Vozár Pál elmondta, a program nem teljesen új, annak elemei már 2014-ben is az ÖPE választási programjának részét képezték. Ezt a korábbi programot átnézték, átfésülték, új elemekkel és programpontokkal bővítették. Hozzátette: a programnak külön aktualitást ad, hogy a város idén újra pályázni fog az Európa Zöld Fővárosa címre.

Kővári János és Vozár Pál

– Jelen pillanatban is folynak a megbeszélések az egyetlen hazai zöldpárttal, az LMP-vel és a Fidesz-KDNP-pártszövetséggel, több körben. Meglepő módon a Fidesz részéről igen nagy a befogadókészség a programot illetően. Az LMP-vel a „zöld város” kérdésben soha nem volt köztünk vita, ellentétben más témákkal, ami nem biztos, hogy segíti az együttműködésünket – mondta az alelnök.

A cél egy teljesen fenntartható Pécs

Kővári János elmondta, hogy programjuk illeszkedik a szerte a világban egyre fontosabb „Új Zöld Egyezség” (Green New Deal) keretében megfogalmazottakhoz.

– A többi pártot, az MSZP-t, a Jobbikot, a DK-t és a Momentumot azért nem kerestük meg, velük azért nem tárgyalunk az Új Zöld Egyezségről, mert egy olyan pécsi polgármesterjelöltet támogatnak, aki hiteltelen ebben a kérdésben, hiszen Pécs erdeinek pusztításában is jelentős része van – mondta Kővári János.

Kiemelte, hogy véleménye szerint ez a program az egyedüli mód arra, hogy a pécsiek stabil, fenntartható, biztonságos, fejlődő városban élhessenek. Hangsúlyozta, hogy a program megvalósításához 150 milliárd forintos forrásra lesz szükség, Pécs uniós forrásból ennek az összegnek a felére tarthat számot a jövőben, a másik felét pedig Kővári szerint a kormánynak és a gazdasági szereplőknek kellene hozzátennie, de akár a pécsi polgárok is részt vállalhatnak a projektben.

A programot ismertetve Kővári kitért arra, hogy 10 év alatt a városi közlekedés teljes korszerűsítését tervezik: a közösségi közlekedést elektromos alapúvá tennék, a város közúti rendszerét három nagy gerincű úttal fejlesztenék, de a pécsi parkolók fejlesztése is kiemelt pontja a programjuknak. Emellett korszerűsítenék Pécs vízvezeték-hálózatát is. Az energiaellátás tekintetében az ÖPE felszámolná a fatüzeléses hőellátást, korszerűbb, zöldebb megoldásokkal helyettesítve azt, valamint a város épületeinek energetikai korszerűsítését is tervezik. A program része továbbá az is, hogy a város lemaradt városrészeiben társadalmi felzárkóztatási projekteket és környezettudatossági-fenntarthatósági szemléletformálási munkát is folytatnak majd. Fontosnak tartják a helyi gazdaság fejlődését is.

A pecsiujsag.hu-nak Keresztes László Lóránt, az LMP nemrég lemondott elnöke azt mondta, az LMP önállóan állít képviselő-jelölteket Pécsett, s biztosan nem kötnek választási megállapodást a Fidesz-KDNP-vel.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő