Hirdetés

A városvezetés nemrég több kerekasztal-beszélgetést is lebonyolított a pécsi civil szervezetekkel a készülő civil koncepció tartalmáról, jelenleg pedig zajlik a koncepció tervezetének véleményezése, amit a civil szféra képviselőinek javaslataival kiegészítve véglegesítenek az ősz folyamán.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a városvezetés idén, még az ősz folyamán tárgyalni fogja az önkormányzat jelenleg készülő civil koncepcióját, amelyet a civil szervezetek segítségével állítanak össze.

A koncepció célja, hogy a civil szférában megmutatkozó kapacitásokat a városvezetés a jövőben hatékonyabban tudja kiaknázni a pécsiek érdekében.

A koncepció kidolgozása során korábban már elkészült egy elemzés a helyi civil szférára vonatkozóan, amelyben számba vették és tematizálták a szervezeteket: többek között összefoglalták, hogy mivel foglalkoznak, milyen aktivitást mutatnak, milyen hatékonysággal pályáznak, mekkora szerepük van a helyi munkaerőpiacon és mely területen milyen arányban működnek.

Kunszt Márta

Kunszt Márta, az önkormányzat civil tanácsnoka a civil koncepció kidolgozásának aktuális fejleményei kapcsán lapunknak elmondta, hogy nemrég két kerekasztal-beszélgetést is lebonyolítottak a pécsi civil szervezetek részvételével a koncepció elkészítésében szakmai segítséget nyújtó Civil Közösségek Házában. Ezeken a tárgyalásokon a civilek – mint mondta – megosztották ötleteiket és „kívánalmaikat”, amelyeket a Civil Közösségek Háza munkatársai rendszereztek, majd pedig összeállították azt a dokumentumot, amit a városvezetés elküldött a civil szervezeteknek véleményezésre. Kunszt Márta kiemelte, hogy a címzetteket a Civil Közösségek Háza javaslatára választották ki, de azoknak is kiküldték, akik ezért külön jelentkeztek. Jelenleg érkeznek a reakciók és a vélemények a koncepció tervezetével kapcsolatban, amelyeket – amennyiben szakmailag indokolt – beépítenek a dokumentumba – tette hozzá.

Kérdésünkre kiemelte, hogy a civil szervezetek eddig megfogalmazott kérései között szerepel, hogy a városházán kapjon helyet egy civil referens, aki a civil szféra és a városvezetés között folyamatos kapcsolatot tart (civil ügyintéző egyébként már van a városházán). Továbbá – folytatta – a civil szervezeteknek juttatandó városi támogatások megítéléséhez egy olyan nyilvános pályáztatási rendszer kialakítását is szeretnék elérni, amelyben a civil szféra képviselői is jelölhetnének támogatandó szervezeteket, egyesületeket, civil projekteket. Mint mondta, mindemellett az Emberség Erejével Alapítvány is nyújtott be módosító javaslatot, amelyben egy olyan ingatlan-kataszter felállítását szorgalmazzák, ami világossá tehetné, hogy mely civil szervezetek kapnak-kaphatnak önkormányzati helyiségeket, illetve hogy milyen önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat vehetnek igénybe civil szervezetek.

– Még az ősz folyamán tartunk egy újabb személyes találkozót a civil szervezetekkel, a már elhangzott igények és az ott megbeszéltek alapján fogjuk véglegesíteni a dokumentumot, amit ezután a városi közgyűlés tárgyal majd – mondta Kunszt Márta.

Hirdetés