“Az uránvárosi közösségnek igazi értéke van”

Rengetegen jöttek össze a bográcsozásra

A hagyományos Uránvárosi Családi Bányásznap újfent bebizonyította, hogy az elmúlt évek során az uránvárosiak egy aktív, értékes közösséggé váltak, akik együtt tudnak szórakozni, és együtt emlékeznek meg lakóhelyük múltjáról is.

Az Uránvárosi Retro Majális, az Uránvárosi Nyári Esték, a családi napok, a Zsolnay Piknik uránvárosi „állomása” után újra megtartották az immáron hagyományos Uránvárosi Családi Bányásznapot. A Pécsi Kulturális Központ (azaz a volt Szivárvány Gyermekház) udvarán rendezett össznépi dzsemborin Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Decsi István önkormányzati képviselő köszöntötte az eseményre érkezett sokaságot.

Rengetegen jöttek össze a bográcsozásra
Rengetegen jöttek össze a bográcsozásra

Hoppál Péter elmondta, hogy az uránvárosi rendezvényekre a közelmúltban egyre többen kíváncsiak, és a bányásznapi bográcsos főzőversenyre és kispályás focibajnokságra is láthatóan több csapat nevezett, mint eddig bármikor. Ez pedig bizonyítja, hogy a 60. évfordulóját ünneplő városrészben élők összefogtak és valódi, aktív közösségé váltak, melynek igazi értéke van.

"Nagy fejlesztések várnak Uránvárosra"
Decsi istván és Hoppál Péter: nagy fejlesztések várnak Uránvárosra

Az uránvárosi közösség pedig remélhetőleg – folytatta – tovább fog erősödni, amiben nagy szerepe lesz a nemrég sikeresen lezajlott Uránváros Konzultációt követő jövőbeni fejlesztéseknek is. Az államtitkár kitért arra, hogy a konzultáció során Uránváros már egy közösségként fogalmazta meg, hogy az Európa Kulturális Fővárosa Program során megújult Ércbányász tér és Szilárd Leó park után milyen további fejlesztésekre van igényük.

A fúvószenekari kíséret nem maradhatott el
A fúvószenekari kíséret nem maradhatott el

Ezek a fejlesztések pedig már előkészítés alatt állnak, és többek között számítani lehet arra is, hogy a családi bányásznapnak helyet adó Pécsi Kulturális Központ épülete is korszerűsítésen fog átesni – tette hozzá végezetül.

A pörköltkedvelő Mekkájává vált a Szivárvány Udvar
A pörköltkedvelők Mekkájává vált a Szivárvány Udvar

Decsi István kifejtette, hogy a 60. évforduló nem csupán infrastrukturális újításokkal, piacszépítéssel és egyéb szépítési projektekkel jár, hanem sok-sok olyan színes családi programmal is – mint például a családi bányásznap –.melyek keretében az itt élő pécsiek közösen emlékezhetnek meg Uránváros múltjáról, és azokról a pécsiekről, pécsi bányászokról, akik létrehozták, akik felépítették ezt a folyamatosan fiatalodó környéket, ahol a közeljövőben a városrész történetének egyik legnagyobb fejlesztési időszaka fog megkezdődni.

A főzőverseny zsűrije munkában
A főzőverseny zsűrije munkában

Az egész napos, reggel 8 órától délután 16 óráig tartó közösségépítő- és erősítő rendezvényen együtt mozoghattak, játszhattak, és ehettek-ihattak az uránvárosi családok, barátok, ismerősök.

Nem maradhatott el a mazsorettek bemutatója sem
Nem maradhatott el a mazsorettek bemutatója sem

A bográcsozós- és fociverseny mellett a legérdekesebb program a családi akadályverseny volt, melynek során az uránvárosi családok csapatokba verődhettek, feladatuk pedig különböző játékos, érdekes, ügyességi feladványok megfejtése volt, szerte a városrészben. Természetesen fellépett az Ércbányász-Koncertfúvós Zenekar és volt hagyományos mazsorettműsor is, de kitelepült egy játszóház, eljött a Bóbita Bábszínház, és néptáncbemutatót is láthattak az idelátogatók.

Hirdetés