Bachar Najari: nemtelen támadások érték a Zsolnayt

Jövő héten sajtóközleményben ad tájékoztatást a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. tulajdonosa a vállalattal kapcsolatos, pénteken megjelent sajtóhírekkel kapcsolatban – mondta lapunknak Bachar Najari. A tulajdonos szerint nemtelen támadások érték a gyárat.

Bachar Najari azok után mondta ezt lapunk kérdésére, hogy pénteken több lapban megjelent – meg nem erősített – információk szerint leépítések kezdődtek a Zsolnay-gyárban, emellett az igazgatóság felfüggesztette Vajda László cégvezetőt.

A beszámolók szerint eddig hét-nyolc embert mentettek fel a munkavégzés alól a kétszáz főt foglalkoztató gyárban, s mintegy harminc munkatársnak négyórás munkavégzést ajánlottak fel.

A sajtóinformációk után az MSZP pécsi szervezete is közleményt adott ki. Ebben felszólították a városvezetést, hogy tárja a közvélemény elé a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. valós helyzetét. Emellett felhívta a figyelmet a szervezet arra, hogy ha a fideszes városvezetés nem tesz semmit, és a Zsolnay-gyár emiatt ellehetetlenül, úgy kezdeményezni fogják a jogi felelősség megállapítását minden fórumon.

Bachar Najari 003

Bachar Najari úgy érzi, nemtelen támadások érték a gyárat, s a megjelent információk egy része sem felel meg a valóságnak.

Ezért a gyár vezetése egy közleményt állít össze hamarosan, ezt pedig jövő héten juttatják el a sajtónak.

A pécsi polgármesteri kabinetiroda is közleményt adott ki még csütörtökön, ebben azt írják: semmilyen körülmények között nem akar beleszólni a városvezetés a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. működésébe, a tulajdonos döntéseibe és üzleti koncepciójába.

– Pécs számára ahogy eddig, úgy ezután is az a legfontosabb, hogy helyreálljon a Zsolnay hírneve, megerősödjön ez a nagy hírű pécsi márka, illetve hogy a gyár továbbra is Pécsett maradjon. A tulajdonos ezeket a garanciákat biztosította, ugyanazok a céljaink – állt a kabinetiroda közleményében.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

20 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Azt olvastam egy másik hírportálon, hogy ingatlant ajánl fel 100 millió értékben. Igaz ez? Vajon miért kell az önkormányzatnak valahol a Dunántúlon ingatlan, hiszen a pécsiekkel sem tud mit kezdeni.

  2. Azért kell két óra a szírnek, mert 1. megérdemli 2. telik rá 3. a “nemtelen támadások” miatt összezavarodott 4. igyekszik minden politikai oldallal jóban lenni 5. tudja, hogy Magyarország a béka popsija alatt van, ahol más időszámítás érvényes…

  3. Én meg megtiltanam, hogy bizonyos intelligenciahanyados alatt véleményt lehessen formálni nyilvános fórumokon ! Így butul a nép

  4. Drága Rocky, megtiltanad?! Akkor lehet semmi nem érné meg , hogy hungarikummá válhasson….sajnos. Magyar nagyvállalkozó is létezik, de sajnos az előbb hordja ki a pénzét BVI-re, Lichtensteinbe, minthogy bármit itthon fejlesszen. Utánna meg faj, hogy itthon sok a kínai, izraeli, arab befektető.

  5. a tüntetés a gyáraért talán kevésbé lenne eredményes, de pl a vasútállomásnál lehet segitene valamiféle összefogás. élőlánc..tüntetés…mi itt dolgozók biztos mennénk, ha pedig addig megszunik a munkám akkor pedig annál inkább..

  6. Állitólag van polgármesterünk és vannak önkormányzati és országgyülési képviselőink, akiket mi választottunk meg azért, hogy minket, pécsieket képviseljenek. Tessék, itt a lehetőség, hogy tegyenek már valamit ezért a városért, ben e zsolnay gyárért. Ha nem tesznek semmit, azt hiszem, hogy jövőre el kell zavarni őket. Nem érdemlik meg, hogy a “Pécs” szót a szájukra vegyék. Nem lehetne egy tüntetést szervezni a gyárért?

  7. A Zsolnay nem csak üzlet,hanem annál sokkal több,szomorú,hogy nem lehet ezt megérteni.Lokálpatrióta ügy is és nemzeti horderejű is.Szégyen hogy a ránk hagyott
    értékeket nem tudjuk megőrizni,tudnék erre sajnos más példát is.Ideje lenne felébredni,amíg a farkasok szét nem marják a koncot!!!

  8. Jó lenne, ha a névtelenség homályából előtörve, minden hozzászóló leírná mit tett eddig a gyár fellendülése érdekében. Remélem kiderül, hogy Önök közt van a MÁV vezérigazgató, aki “előírta, hogy Zsolnayval kell pótolni” a hiányzó elemeket a vasútállomáson, netán Botka Úr Szegedről, aki olyannyira megbecsüli a Zsolnayt, hogy ezideáig az sem tűnt fel neki, hogy a gyár nem Bpen van, esetlegesen cégvezetók, akik akik protokoll ajándékként Zsolnay terméket vásárolnak évtizedek óta, hogy ezzel is munkát adjanak a helyieknek. Ezen gondolkodjanak el, nem városvezetést hibáztatni, új tulajdonost, hanem a körülményeket tanulmányozni, mert értem és kollégáimért ezzel tudják a legtöbbet tenni… és ha már ennyire aggódnak értünk, akkor az irogatás helyett látogassák meg üzletinket, rendeljenek cserépkályát, terítsenek Zsolnayval, de ezzel, hogy folyamatosan politikát próbálnak belevinni a gyár körüli eseményekbe, szerintem biztos lendül fel a gyár.

  9. Fideszes városvezetés nem fog fellépni szerződésben rögzített feltételek betartása érdekében. Azzal elismerné hibás döntését eladásról.
    Hogy Bacharnak legyünk hálásak mert hisz a gyárban? Nem feccölne bele ennyi pénzt (amennyit föltétlen muszály), ha nem tudna többet kiszedni belőle. Született seftes, szalonképesen üzletember. Ennél nagyobb üzemeket is tönkre tett már, ennek köszönheti vagyonát. Tisztában van az önkormányzat kényszer helyzetével, erőfölényben van még ha nem is 100%-os tulajdonos. Manapság nem is kell, elvégre rablókapitalizmus van!
    Nem véletlen, hogy ő volt az egyetlen vevő. Ez egy kivéreztetett partra vetett hal. Az a szakmai hozzáértés és szeretet, ami értékké tette a gyárat már a Zsolnay családban sem létezik. Maradnak a cápák. Abból is a leg gátlástalanabb fajta ugrik elsőre.
    Dolgozók irányába teljes a bizalmatlansága az első pillanattól fogva! Mesélhetnének, de nem mernek. Utóbbi idők rendszeres leépítésének köszönhetően a leg kiszolgáltatottabb réteg maradt. Néhány régi motorossal akik vágják szakmájukat de ez a szerencsének köszönhető nem az átgondolt személyi döntéseknek.

  10. Ki fog az emberekkel foglalkozni.? A dolgozók vannak házaspárok is– miből fognak rezsit fizetni és megélni?
    Mostani hatalmas keresetek annak akinek nincs gyerekkedvezménye meg is keresi a 52 -60000 FT ezek után mennyiből kell gazdálkodniuk?- ha elosztod kettővel :mert ugye a négyórás munkaidő kb. ezt a pénzt takarja. Erre adjon valaki választ- ne a városvezetéssel foglalkozzanak: itt családok megélhetéséről van szó..
    A részidő foglalkoztatásban nem ját táppénz. illetve ha jár akkor csak arra a napra ami munkarendben lenn.-. de te a hét többi napján is beteg vagy .! Mi lesz az Erzsébet utalvánnyal?az a nagy összeg mennyire csökken le? 3700Ft most/.É egyébként is :: Régi motorosok vannak a gyár falai között. TÉNYLEG EZT ÉRDEMLIK?

  11. Idézet innen, Najaritól
    nemtelen támadások érték a Zsolnayt

    Idézet máshonnan, ahol az a fene nagy nemtelen támadás érte
    Értesülésünk nem hivatalos, Bachar Najari nem válaszolt kérdéseinkre.

    Summa: talán tetszett volna válaszolni a kérdésekre, és akkor most nem lenne úgy felháborodva.

  12. Hol a varosvezetes?
    Ismetelten a hatterben,hogy ne legyen
    hiba a donteseben.-gondoljak igy talan tulelik a kovetkezo ciklust is.Vadolom a vezetoket a varos helyzeteert,a belvaros allapotaert,a hazugsagaikert.

  13. Azért nem megy a Zsolnaynak mert támadások érték?! Hány éve tart ez? Talán ki kellene engesztelni a tulajdonost,és bocsánatot kérni!? Miért kellett ilyen mértékben árat emelni? A régi áron is elég drága volt. Itt sajnos családok sorsával “játszadoznak”.A Zsolnayban mindig is egy megoldást találtak a problémák megoldására–és ez a létszámleépítés volt.

  14. A Zsolnay ellenségének titulalni egy embert, aki az egész országban az egyetlen volt, aki hajlandó volt pénzt áldozni erre a gyárra elég érdekesen hangzik. Ha tönkremegy a gyár a befektető a hibás, aki egyedüliként hitt annyira a brand termékekben, hogy pénzt áldozott rá, az önkormányzat, aki belátta, hogy egyedül nem megy, vagy az elmúlt 20 év vezetése? Netán a kivitelező cégek, akik habarcsot álmodott a Zsolnay helyére ? Na ugye?

  15. Ez az ember kifizetett 380 millió HUF-ot. Ez ugye tény. Szerintetek nincs még 300 a tarsolyában ? Ha el akarna engedni a gyárat nem így viselkedne ….hungarikum lett a Zsolnay, harcolnak a vasútállomásert, üzleteket nyitott, itthon, külföldön …vagy én vagyok rosszul informálva? Ezeket ugyanúgy az újságban lehet olvasni. Szerintem vkinek nagyon fàj ez a Zsolnay.. De hat hónapokon belül úgyis kiderül

  16. ha én nem fizetem ki a terméknek a teljes vételárát, akkor visszaveszik tőlem azt, esetleg még pert is kapok a nyakamba. pécs városa ehelyett úgy dönt, hogy nem kell az a maradék 100 millió, s bele sem szólok abba, hogyan teszik tönkre a céget. volt itt már a városnak ártó szocialista városvezetés sajnos túl sokáig, de amit a jelenlegi vezetők csinálnak, az pécs teljes leépítését célozza.

  17. Több mint 100 %-al emelték a termékek árát, ami megfizethetetlen a magyar vásárlóknak.

  18. Mellébeszélés, hogy “támadják a Zsolnayt”. A cég legnagyobb ellensége saját vezetése. Ha jó üzletpoiltikát folytatnának és minőségi terméket állítanának elő, akkor nyereséges lenne a működés, nem kéne leépíteni az üzemet.

Comments are closed.