Hirdetés

Keddi ülésén szavaz a pécsi közgyűlés a városi díjakról és kitüntetésekről szóló rendelet módosításáról.

Nyőgéri Lajos szociális ügyekért felelős alpolgármester lapunknak elmondta, a vonatkozó rendelet már több mint húsz éve hatályban van, időközben számos alkalommal módosították. Mivel több szempontból is korszerűtlen, a városvezetés elhatározta egy teljesen új jogszabály előkészítését, ami még az első félévben a közgyűlés elé kerülhet.

Azonban addig is szükség van néhány módosításra, ezekről szavazhat holnap a testület – tájékoztatta lapunkat az alpolgármester.

Ezek a változtatások a következők:

  • Felülvizsgálják a szociális területen adományozható szakmai díj szabályozását, továbbá egy új szakmai kitüntető díjat is alapítanak. 
  • A szakmai kitüntető díjakkal elismerését kívánja kifejezni a város azon közösségeinek és polgárainak, akik maradandót alkottak a szociális és társadalmi felelősségvállalás, valamint a roma közösségek felemelkedésének segítése területén. 
  • A hatályos rendelet szerinti „Esztergár Lajos-díj – Pécs Város Szociális Díja” elnevezésében változik, tartalmát tekintve bővül. A díj a tervezet szerint Balikó Zoltán nevét viseli a rendelet elfogadását követően.
  • A közgyűlés új díjat alapít: a „Bogdán János-díj – Pécs Város Roma Közösségért Díját” azok a roma és nem roma polgárok kaphatják meg, akik sokat tettek a város roma közösségéért.

Balikó Zoltán a rendszerváltás után a pécsi közgyűlés képviselője, a szociális és foglalkoztatási bizottság tagja volt 1990–1994 között. A honvédelmi miniszter 1994-ben – mint egykori evangélikus tábori főlelkészt – a „Honvédelemért” érdemkereszt I. osztályával tüntette ki, Pécs Városától pedig a Pro Civitate Díjat kapta 1995-ben a munkásságáért. 

Bogdán János Európa első cigány iskolaigazgatója, a Gandhi Gimnázium egyik alapítója volt. Szívügyének tartotta a cigányság felemelkedését. Alapítója volt a Roma Polgárjogi Alapítványnak. 1998- ban Solt Ottilia-díjjal tüntették ki.

Hirdetés