Bandaháború Pécsen?

A szemtanúk szerint két – kigyúrt férfiakból álló – banda csapott össze múlt szombaton a Király utca kellős közepén. A verekedésnek a kiérkező rendőrök vetettek véget. Az esetről egyik olvasónk számolt be, aki videót is készített a bunyóról.

Tettlegességig fajult az a vita, ami szombat éjfél körül történt a Király utca elején. Az esetnek több szemtanúja is volt. Egyikük elküldte a látottakat és beszámolóját.

140730_PECSMA_verekedes

Olvasónk azt írta, hogy az egyik helyi étterem teraszára akart leülni egy 8-10 fős társaság, de egyikük már az érkezésükkor fellökte a virágládát és hangoskodott. Ennek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, csak az tűnt fel, hogy egy darabig még a pincérek sem mertek a közelükbe menni.

Pár perccel később az egyikük felállította a feldöntött virágládát, de ez után nem sokkal egy szintén 10 fős, kigyúrt alakokból álló csapat jelent meg az asztaluknál.

[youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=LvNgTDe0MoU” width=”650″]

A  teraszról a Széchenyi tér irányába hívták a társaságot, majd egymásnak estek a férfiak. Valaki még kést is látni vélt a két csapat egyik tagjának a kezében. Az események láttán többen megijedtek és befutottak az éttermek teraszáról. A szemtanú szerint a rendőröket az egyik étterem pincére hívta ki, a zsaruk igen gyorsan meg is érkeztek több kocsival.

Az esetről a pécsi rendőrségnél azt mondták lapunknak, hogy az egyik vendéglátóhelyről szombaton röviddel éjfél előtt jelentette be egy ott dolgozó, hogy a teraszon ketten dulakodni kezdtek egymással, s többen próbálják szétválasztani őket.

A kiérkező rendőrök egy embert, B. Róbert 32 éves pécsi férfit állítottak elő. Ellene garázdaság miatt a indítottak nyomozást a pécsi rendőrök.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kár takargatni, cigók voltak. A YouTube-on több videó van az esetrő, cenzúra nélkül.
    Úgy látszik, ha nem a helyi polgármester lányát zaklatják, akkor beindul a rajvédelem.

  2. Azért takarják ki, mert a degeneráltak mind cigányok egytől egyig! Aki szereti ezeket az emberi érzésükből kivetkőzött rühes barmokat, az ragadjon össze velük!

Comments are closed.