Bayer-Center: még mindig nyomoznak

A feljelentők nem bíznak abban, hogy lesz eredménye a Bayer-Center Építőipari Kft. gazdálkodásával összefüggő, több mint másfél éve tartó nyomozásnak. A cégvezetők nem értik, miért haladnak ilyen lassan. Bayer Józsefet még meg sem hallgatták.

A Bayer-Center Építőipari Kft. ellen 2011 nyarán tett feljelentést tucatnyi volt alvállalkozójuk, mert szerintük mondvacsinált okokból nem fizette ki a cég az általuk elvégzett munkát, holott kifogást nem találtak. A feljelentők szerint egyébként a fővállalkozó 70 ezer és 130 millió forint közötti károkat okozott nekik. Az ügyben különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen el is rendelték a nyomozást.

Időközben ugyan felvetődött magas rangú rendőri vezetők érintettsége is, de közülük senkit nem találtak gyanúsnak, ezért ellenük megszüntették a nyomozást még tavaly ősszel.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi alosztályától is csupán annyit sikerült megtudnunk, hogy a nyomozás során igazságügyi könyvszakértőt rendeltek ki, a szakértői vélemény függvényében határoznak a további nyomozási cselekményekről.

Az egyik feljelentő, Treszner János cége közel hat éve dolgozott alvállalkozóként a pécsi Nevelési Központ felújításán, ahol villamosipari munkákat végeztek. Szerinte nem is kifogásolta a munkájukat a fővállalkozó Bayer-Center, mégsem fizetett. Már nem bízik abban, hogy az eljárásban a károsultaknak igazat adnak, és kételkedik az ügy számukra pozitív kimenetelében, hiába volt 20-25 millió forintos kára. A rendőri vezetők elleni nyomozás lezárásáról pedig azt mondta: úgy tűnik, ebben az országban a belügynél mindig, mindenki tiszta.

A Bayer József képviseletében eljáró Herke és Szabó Ügyvédi Iroda közölte: a villamos kivitelező cég és a Bayer-Center Építőipai Kft. az egymással szemben fennálló követeléseik rendezésére egyezségi megállapodást kötöttek, amelynek a Bayer-Center Építőipari Kft. maradéktalanul eleget tett, ezért is érthetetlen Bayer József számára az ellene irányuló feljelentés.

Az ügyvédi iroda szerint az is érthetetlen, hogy egyik feljelentő sem kísérelte meg a jogosnak vélt igényét polgári perben érvényesíteni. Mint írják, tudomásuk szerint a Bayer-Center Építőipari Kft. kizárólag késedelmes vagy hibás teljesítéssel összefüggésben jogszerűen érvényesített levonásokat a vállalkozókkal szemben, mondvacsinált okokból nem.

Az iroda közölte: Bayer József meghallgatására eddig nem került sor, tudomásuk szerint az ügynek gyanúsítottja nincs, az eljárás továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik.

A rendőrség a nyomozás érdekeire tekintettel ugyanakkor nem adott több információt az üggyel kapcsolatban.

A Bayer-Center Kft. az ország számos pontján épített közpénzből, de Pécsett is ismert munkái között van a Nevelési Központ milliárdos felújítása, az EKF-programban elkészült Széchenyi tér megújítása, de a Kertvárosban elkészült bérlakások is a cég nevéhez fűződnek.

Az ügyészség ugyanakkor nem zárta ki egy esetleges bűncselekmény elkövetését Bayer József, illetve a Bayer-Center Kft. alkalmazásában álló, vagy egy volt dolgozó részéről. Az ügyben ugyan tavaly nyár óta nyomoznak, de mindeddig nem bukkantak egyetlen elkövető nyomára sem.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.