13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálBayer: Minden tiszta, senki sem gyanús

Bayer: Minden tiszta, senki sem gyanús

Mindeddig egyetlen gyanúsítottja sincs a pécsi Bayer-Center gazdálkodásával összefüggő, lassan másfél éve tartó nyomozásnak. A feljelentő cégvezetők nem értik, hogy miért.

Politikusok, magas rangú rendőrök és még a volt belügyi államtitkár házain is dolgozott a Bayer-Center Építőipari Kft., sőt még kandallót is vettek az egyik volt baranyai főrendőrnek, Sárközi Ferencnek.

A cég több belügyi megbízást is kapott, rendőrséget, vámépületeket, börtönöket újított fel országszerte. A Központi Nyomozó Főügyészség kaposvári regionális osztálya szerint azonban nem történt bűncselekmény az említett állami szervek vezetőinek terhére, ezért velük szemben megszüntették a nyomozást.

A lapunk birtokába került feljelentésben szó szerint az állt, hogy „a rendőröknek a Bayer-Center Építőipari Kft. tulajdonosa úgy végzett építési munkálatokat, hogy azok ellenértékét a Nevelési Központ és a Szigetvári Kórház felújításának költségvetésében számolta el”.

Magori Géza, a társaság korábbi telepvezetője többek között Lajtár József volt belügyi államtitkárt, néhai Toller László MSZP-s polgármester és Tollár Tibor tűzoltó dandártábornokot is megnevezte, mint akiknek a cégük ingyenesen végzett munkákat.  A telephelyvezető azt is állította, hogy Sárközi Ferenc korábbi Baranya megyei rendőr-főkapitánynak még egy kandallót is vásárolt a Bayer-Center.

[frame]A főrendőr fizetett

Sárközi Ferenc ezt – az ügyészségi határozat szerint, amely szintén lapunkhoz került – azzal magyarázta, hogy csak azért vette meg neki a cég a kandallót, mert az éppen akciós volt, így erről nem akart lemaradni. Viszont akkor még nem tudta volna hol tárolni. Később azonban – állítja – kifizette a cégnek, majd haza is vitte.[/frame]

Ugyanebben az ügyészségi határozatban szerepel az is, hogy Bayerék komoly építőipari munkákat végeztek Toller László, Lajtár József, Tollár Tibor és Sárközi Ferenc házain is. Ez azonban nem volt bűncselekmény, mivel mindenki fizetett érte – a nyomozóhatóság határozata szerint.

Az ügyészség ugyanakkor nem zárta ki egy esetleges bűncselekmény elkövetését Bayer József, illetve a Bayer-Center Kft. alkalmazásában álló, vagy egy volt dolgozó részéről. Az ügyben ugyan tavaly nyár óta nyomoznak, de mindeddig nem bukkantak egyetlen elkövető nyomára sem.

A büntetőeljárást – amely elfogultság miatt a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon zajlik – különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett gyanúja miatt folytatják, egyelőre ismeretlen elkövetővel szemben.

Az egyik feljelentő, Treszner János cége közel hat éve dolgozott alvállalkozóként a pécsi Nevelési Központ felújításán, ahol villamosipari munkákat végeztek. Szerinte nem is kifogásolta a munkájukat a fővállalkozó Bayer-Center, mégsem fizetett. A történetével pedig nem volt egyedül. Mint mondta, tudomása szerint az adott időszakban Bayer József volt az ügyvezető, így nem érti, miért nincs még eredmény.

Istókovics József egy nagyatádi iskola 40 tantermét rendezte be, az ő munkájával sem volt problémája Bayeréknek, mégis 35 millió forintot nem fizettek ki neki.

– Egy be nem fizetett parkolási pótdíj miatt is meghurcolják az embert, nemhogy több tízmillió forint esetében – mondta felháborodottan a Bayer-Center egykori alvállalkozója.

A Bayer-Center Kft. az ország számos pontján épített közpénzből, de Pécsett is ismert munkái között van a Nevelési Központ milliárdos felújítása, az EKF-programban elkészült Széchenyi tér megújítása, vagy éppen a Kertvárosban elkészült bérlakások is a cég nevéhez fűződnek.

 

[frame]Félreértették a koronatanút?

Az ügy koronatanúját, Magori Gézát egyébként többször is kihallgatták az ügyben, végül meg is kellett változtatnia a vallomását, mert kiderült, hogy a jegyzőkönyvvezető többször is hibázott, sokszor félreértette a korábbi állításait. A nyomozóhatóság szerint egyébként azok a titokban készült hangfelvételek sem hitelesek, ezért nem is vizsgálták azokat, amelyeken Magori terhelő vallomásokat tesz az ügyben érintett politikai és a rendőri vezetőkre.[/frame]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő