Bebetonozzák a rezsicsökkentést?

A rezsicsökkentésről tartottak lakossági fórumot Pécsett péntek kora este, az Apáczai Nevelési Központ színháztermében. Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a tájékoztatón bejelentette, idén összesen 20 százalékkal csökkennek a lakosság rezsiterhei.

Csizi Péter a fórum bevezetőjében megköszönte a pécsieknek, hogy kiálltak a rezsicsökkentés mellett. Kiemelte, a lakosság támogatása nélkül mindez nem sikerülhetett volna. A helyi családok eddig több, mint 1,8 milliárd forintot takarítottak meg a közüzemi díjak csökkentésével – tette hozzá a pécsi alpolgármester.

Ezután a szót Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője vette át. Tájékoztatójában az elmúlt időszak gazdaságpolitikáját, s a rezsicsökkentés hatásait taglalta.

– A rezsicsökkentés nem csak egy eszköz, hanem szimbóluma annak, hogy a magyarok kezükbe vették a saját sorsuk irányítását – emelte ki Rogán.

A kormány év elején 10 százalékkal csökkentette az áram, a gáz és a víz árát, ez a folyamat nyáron folytatódott a palackos gáz, a csatorna, a szennyvíz és a kéményseprés díjának mérséklésével.

A politikus arról beszélt, hogy a kormányzat teljesíteni fogja ígéretét és idén összesen 20 százalékkal csökkenti a lakosság terheit: november elsejétől 11,1 százalékkal lesz kevesebb a gáz, az áram és a távhő ára.

– Mindez azt jelenti, hogy 2013 decemberére a gáz ára a 2008 júliusi díjak szintjére, a villamos energia ára pedig 2007 februári szintre esik vissza – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Így egy átlagosnak mondható, két gyermekes család 70-80 ezer forintot takaríthat meg évente.

Rogán Antal azt is hangsúlyozta, fontos, hogy közösen, a lakossággal együtt védjék meg a rezsicsökkentést. Ezért a jövőben az alaptörvényben is rögzítenék az intézkedéseket, hogy a most elért eredményeket később se lehessen megváltoztatni.

A rezsicsökkentés kapcsán lényeges elem, hogy a kabinet bejelentette: az E.ON gázüzletága szeptember 30-ával visszakerül a magyar államhoz, így ezután már lehetőség lesz az ártárgyalásra, a tényleges kereskedelmi folyamatok befolyásolására a földgázimportnál.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ilyen szép abszurd egypercest, mint a Fidesz rezsicsökkentős, alkotmányos ámokfutása még Örkény István sem tudna írni. A gond csak az, hogy ez az egyperces újabb és újabb szürreális fordulatokat vesz és láthatóan nem akar befejeződni.

  2. No de kedves Boborján: ha az állandó növekedést veszem figyelembe (amikor már semmi szükség rá!!!)akkor az meg egy kipukkanó szappanbuborék lesz, mint azt a közel múlt beizonyította. Nem siratnám az EON-t sem éppen elég exkluzív magán üzlet nyílt a “gázból”

  3. Én nem siratnám el az EON – t! Éppen elég “gaz” nőtt nagyra a”gáz” tüzénél melegedve…

  4. Mennyi fiatal Demokrata!! Gránitba verik a rezsicsökkentést! Ez jó, szilárd is lesz!!

  5. Roppant kíváncsi vagyok, milyen módon lehet az elvileg statikus, szilárd értékeket tartalmazó Alaptörvénybe beépíteni valamit, ami állandó piacai változásnak van kitéve? Hogy lehet azt megfogalmazni, hogy valami örök időkig folyamatosan csökkenjen – ad abszurdum azután is, hogy elérte a 0-t???

  6. rezsicsökkentés betonba, én meg nem teljesítek jobban, a közérzetem egyre sza…bb. Hogyis van ez??????????????

Comments are closed.