Bemutatkozik az Anyautam, a Jó Szatyor és az Élmény Tár – őket támogathatjuk az Élő Adáson!

Idén már negyedik alkalommal szervezi meg a Pécsi Közösségi Alapítvány az „Élő Adás” nevű adománygyűjtést. Az eseményre május 18-án este 18 órakor kerül sor, a Reggeliben. Hogy mely helyi projekteket támogathatják majd a résztvevők, arról a következőkben írunk. 

Anyautam

„Szülésfelkészítés, babaruhák és bútorok, kismamatorna, könyvek olvasása… Semmi nem tud felkészíteni arra, ha a gyerekvárás nem »sima ügy«. Ha hosszú ideig kell várakozni, ha veszteség ér az úton, ha meddőnek nyilvánítanak, ha traumatikus szülésélményed lesz, ha elveszettnek és kontrollvesztettnek érzed magad, ha nincs vagy éppen túl sok segítséged van, ha nem értenek meg, mert magad sem tudod, hogy mire van szükséged.

A weblap ötlete személyes indíttatású, hiszen amíg nem élte át saját maga, a megálmodó is úgy gondolta: »a szülés utáni depresszió́ csak úri huncutság, ez vele soha nem történhet meg«. Akkor, rossz lelki állapotban, mikor egyik segítőjével kapcsolatosan negatív élmény érte, arra gondolt, hogy az anyáknak magányosan kell megvívni a harcot a bennük dúló érzelmekkel.

De később rájött, hogy a nők nem kezelhetik a szülést megelőző és az azutáni érzelmi hullámvölgyeket tabuként. Szükségük van a családra, és esetleg egy szakértő csapatra, akik támogatást nyújthatnak. Az édesanyákat körülvevő szakembereknek, valamint az anyáknak, apáknak és nagyszülőknek hiteles információkra van szükségük. Beszélni kell a negatív érzésekről is, mivel ezek teljesen normális velejárói ennek a páratlanul komplex élethelyzetnek. A nőnek jelen kell lennie az anyaságában, ehhez fel kell ismerni és meg kell tudni fogalmazni az igényeit, a környezetének pedig meg kell hallania ezeket a kéréseket, támogatást kell nyújtani, fel kell tudni ismerni a bajt és ha kell, segítő kezet nyújtani.”

Jó Szatyor

„A Jó Szatyor – ami alapvetően egy Facebook-közösség – 2020 áprilisában, a pandémia első hullámában alakult Árkovits Amaryl és Rádóczy Bálint kezdeményezésére. Abból a gyakorlati tényből indult ki, hogy a járványhelyzetben a szociális izoláció, a megfelelő tisztálkodás nem mindenki számára adott, az egyre nyomasztó gazdasági körülmények az alapvető élelmiszerek beszerzését is kérdésessé teszik, nemhogy a higiénés termékekét. Emellett a szervezők alapfeltevése szerint az emberek jók, s ha kapnak egy kis iránymutatást, szívesen segítenek.

Nem pénzt gyűjtöttek, hanem szatyrokat, tele tisztálkodási- és tisztítószerekkel, hogy az adományozó a bevásárlás, a beszerzés során legalább gondolatban kapcsolatba kerüljön azokkal, akiknek küldi a csomagot. Kezdetben barátaikat és az ismerőseiket mozgósították, azonban legnagyobb meglepetésükre a csoport hamar kinőtte magát, rögtön az első alkalommal több, mint száz tömött szatyor vándorolt az Élmény Tár Tanodába, akiknek a segítségével eljutottak a rászorulókhoz.

A csoport jelenleg több mint 350 főből áll. Rokoni, baráti, ismerősi, munkatársi szálak fűzik a tagokat lazán össze, a szervezők sokakkal személyesen csak a gyűjtések alkalmával találkoznak. Egyre több munkahelyi közösség is csatlakozik a kezdeményezéshez. Az orosz–ukrán háborúra reagálva a csoport tagjai 407 minipakkot (egy-két hétre való kicsi higiénés csomagokat) állítottak össze a menekülők számára, amiket budapesti menekültszállásra és civil segítő szervezethez juttattak. Legszívmelengetőbb epizódja ennek az akciónak, amikor azok a gyerekek segítettek minipakkokat csomagolni, akik korábban a Jó Szatyor keretében maguk is kedvezményezettek voltak.”

A Jó Szatyor 2022-ben Emberség Díjat kapott.

Élmény Tár

„Az Élmény Tárban azért dolgozunk, hogy a mélyszegénységben élő gyerekek jobb anyagi helyzetben felnövő társaikéhoz képest egyenlő esélyeket kapjanak az iskolában és az életben egyaránt. Mikrokörnyezetünkben küzdünk a szegénység felszámolásáért és azért, hogy a hozzánk járó, szegény sorsú családok gyermekei is minőségi oktatást kaphassanak.

A cél megvalósítása szerteágazó, nagyon összetett munkát kíván csapatunk részéről, amelyben a gyerekek napi szintű, személyes mentorálása, az intézményrendszerekkel való együttműködés, módszereink terjesztése, a tudásbővítés és a többségi társadalommal történő interaktív kommunikáció is beletartozik.

Mivel független civil szervezetként működünk nincsenek állandó, központi támogatási forrásaink, ezért fennmaradásunk kreatív megoldásokat igényel. Több lábon állunk, társadalmi vállalkozást igyekszünk beindítani, pályázatokat írunk, de fontos, hogy céges és magántámogatói bázisunkat is tudjuk bővíteni. Ezért az Élő Adáson a fenntartásunkért fogunk pénzt gyűjteni. Ha sikerül megszereznünk a kitűzött összeget, egy meglévő programunkat új érintettek számára tudjuk elérhetővé tenni. A gyermekvédelemmel együttműködve, kamasz lányok számára tudunk elindítani egy erőcsoportot, amely segíthet nekik feldolgozni traumáikat.”

Az Élmény Tár vezetője, Tasnádi Zsófia kapta az első Lénárd Kata-díjat.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés