5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálBiztonságos város akar lenni Pécs

Biztonságos város akar lenni Pécs

Új, hét évre szóló bűnmegelőzési koncepciót fogadott el nemrég a pécsi önkormányzat képviselő-testülete. Cél, hogy javuljon az emberek szubjektív biztonságérzete, csökkenjen a kábítószerrel való bűncselekmények száma – így érve el, hogy Pécs Biztonságos Város lehessen.

A 2017–2023 közötti időszakra vonatkozó közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepció alapvető célként tűzi ki a lakosság szubjektív biztonságérzetének erősítését, emellett a közbiztonság javítása és a közösségi összefogás erősítése is fontos feladat a következő években.

Az elmúlt öt év bűnügyi statisztikái ezzel együtt érezhető javulást mutatnak bizonyos területeken, így a város közbiztonsági helyzetében is.

A közterületeken elkövetett bűncselekmények száma például folyamatosan csökkent az elmúlt években: míg 2011-ben 1663, 2012-ben 1463, addig 2013-ban 1183, 2014-ben 839, tavaly pedig 764 eset történt, ez 8,9 százalékos csökkenést jelent az utóbbi két év adatai között.

[su_quote]A közterületen elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozások eredményességi mutatója is javult, míg öt éve 52,8 százalékos volt, addig tavaly már 75,3 százalékot mutatott ez a jelző.[/su_quote]

Szintén javuló tendenciát mutat a testi sértések számának csökkenése, legutóbb 179 esetet jegyeztek fel a bűnügyi krónikák, szemben például a 2012-ben elkövetett 224-gyel szemben. (Igaz, 2014-ben csak 149 ilyen jellegű eset történt.)

Lopás
Csökkent a lakásbetörések száma is

Jelentősen csökkent a lopások száma is, míg öt évvel ezelőtt 2716 ilyen jellegű bűncselekmény történt városunkban, addig tavaly mindössze 1576.

[su_pullquote align=”right”]A kocsilopások száma is nagymértékben csökkent, öt éve 31 autót, míg tavaly csupán 4 kocsit lovasítottak meg tulajdonosaitól.[/su_pullquote]

Szintén pozitív tendenciát mutat a lakásbetörések és a rablások számának csökkenése is, csakúgy, mint a rongálások elmaradása is: míg öt éve 276 esetben kellett intézkedniük a hatóság embereinek, addig tavaly csupán 121 esetben.

A városvezetés szerint a pécsi közbiztonsági helyzet megfelel az országos átlagnak, ugyanakkor a tényleges helyzet és a lakosság szubjektív biztonságérzete között nincs megfelelés: a közbiztonság valós állapota jobb, mint ahogy arról a polgárok vélekednek.

Az önkormányzat célja, hogy Pécs biztonságos település legyen, azaz kapja meg az Európai Tanács által létrehozott „Biztonságos Város” címet. Ehhez három területen kell előrelépni: vissza kell szorítani a városi bűnözés, a gyermek- és fiatalkori bűnözést, valamint a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények számát. A város mindent megtesz annak érdekében, hogy Pécs minél előbb elnyerje ezt a kitüntető titulust.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő