6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletBognár Szilvia: a DK-frakció nem támogatta a harmadik alpolgármester kinevezését

Bognár Szilvia: a DK-frakció nem támogatta a harmadik alpolgármester kinevezését

Röviden reagált Bognár Szilvia, Pécs alpolgármestere Nyőgéri Lajos alpolgármesterré való kinevezésére és a polgármester lapunkban megjelent mai nyilatkozatára.

Megkerestük az alpolgármestert, hogy kommentálja Péterffy Attila ma, lapunkban megjelent interjújának állításait.

Az előzmény: a polgármester által kinevezett harmadik, MSZP-s alpolgármester, Nyőgéri Lajos olyan terület (szociális, népjóléti, lakásgazdálkodási és sportügyek) felügyeletét kapta meg, ami korábban Bognár Szilvia DK-s alpolgármesterhez tartozott. Fontos megemlíteni, hogy országos veszélyhelyzetben a polgármester gyakorolja a közgyűlés jogosítványait, azaz egyedül dönt az önkormányzatot érintő ügyekben. Péterffy Attila közleményében azt írta: több körös egyeztetést követően választotta ki Nyőgérit. Szavazás tehát nem volt az alpolgármester személyéről, ezt nem is állította a polgármester.

Az interjúban a polgármester Bognár Szilviával kapcsolatban arról beszélt, hogy:

  • Ugyan voltak vitái vele, egészen élesek is, de a teljesítményét nem érheti semmiféle kritika.
  • Feladata lesz elősegíteni, hogy Pécs, Európa egykori kulturális fővárosa felkerüljön a kulturális térképre.
  • Így sokkal több időt, energiát szentelhet a kultúra és a külkapcsolatok területére.
  • Sokkal többet kell majd utaznia, ez elkerülhetetlen ahhoz, hogy külföldi befektetőkkel találkozzon.

Bognár Szilviától e-mailben azt kérdeztük, mit szól ahhoz, hogy elkerült tőle egy fontos terület, és hogy mi lehet ennek az oka, ezen kívül arról is érdeklődtünk, hogy mit szól a polgármester által felvázolt új feladatokhoz, valamint hogy milyen vitái voltak Péterffy Attilával.

Bognár Szilvia, hangsúlyozva, hogy a DK-frakció álláspontját közvetíti, válaszában azt írta: a pécsi DK-frakció nem támogatta a harmadik alpolgármester megválasztását.

Mai közleményében a városvezető koalíció ernyőszervezete, a Mindenki Pécsért Egyesület azt írta: a polgármester visszaélt a szükségállapot által ráruházott döntési jogával.

https://www.pecsma.hu/top/mindenki-pecsert-a-polgarmester-visszaelt-a-szuksegallapot-altal-raruhazott-dontesi-jogaval/

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő