Bontják a FEMA épületét

Több szakember iparkodik és munkagépek is megjelentek a hétvégén az egykori pécsi FEMA áruház épületénél. Az évek óta lakatlan, tavaly nyáron kiégett bevásárlóközpontnál a kupolarész szétszedésének álltak neki, s vasból készült építőelemeket visznek. Azt nem tudni, lesz-e folytatása a mostani munkáknak.

Amit a tűz nem végzett el teljesen bő egy évvel ezelőtt, annak eltakarításához a napokban hozzákezdett a FEMA épületének német többségi tulajdonosa. Egy bontásra szakosodott cég indult el a munkával, de azt egyelőre nem sikerült kiderítenünk, hogy lesz-e folytatása a dolognak vagy csak a veszélyes, összedőlésre váró részeken dolgoztak.

Korábban megírtuk: a németek már a tűz után elkezdték a bontást, amire a hatóság meg is adta az engedélyt, de azt az épület üzlethelyiségeinek magyar tulajdonosai megakadályozták. Az ingatlan mintegy tizede ugyanis magyarok kezében van, a ház többségi tulajdonosa a hamburgi cég. A magyarok engedély, tárgyalások híján nem mentek bele a bontásba, s perre készültek.

Első körben úgy fest, a vasat viszik. Az egykori központi kupola már nem áll.
Első körben úgy fest, a vasat viszik. Az egykori központi kupola már nem áll.

Jandó Péter, a pécsi vállalkozókat képviselő ügyvéd lapunknak azt mondta, meglepve tapasztalták, hogy folytatódott a romok eltakarítása, ugyanis a munkák megindításához az ő engedélyük is kellett volna.

– Nem tudjuk, hogy mekkora területet érint mindez, a magyar felek üzlethelyiségei egyelőre nincsenek veszélyben. Most mi is információkat próbálunk szerezni arról, hogy mi ez az egész – mondta.

A pécsiek ugyanis egyfajta üzletet szeretnének kötni, mielőtt belemennek a bontásba. Ők ugyanis abban a hiszemben vásárolták meg az épületrészeket, hogy egy folyamatosan működő, jól prosperáló bevásárlóközpontban, illetve amellett működtethetik a boltjukat. Ez utóbbi pedig a németek miatt nem történhetett meg szerintük.

Kerestük a megyei kormányhivatal építésügyi felügyeletét, adtak-e ki mostanában újabb engedélyt a bontásra, illetve, hogy pontosan mit tervez a többségi tulajdonos. Egyelőre azonban türelmet kértek lapunktól.

FEMA

Ugyanígy próbáltuk elérni Winkler Máriát, a hamburgi céget hazánkban képviselő pesti ügyvédi iroda vezetőjét is. Azt kérdeztük tőle, valóban-elindították-e a teljes épület bontását, s mit terveznek az ingatlanon. Munkatársa az emailes megkeresést javasolta, de ő sem reagált.

A pécsiek szempontjából jó hír a bontás, de érthető, hogy a magyar vállalkozóknak nem érdekük eltakarítani a drágán megvett helyiségeiket. Meglehet, hogy most csak bizonyos részeket távolítanak el az épületről, s folytatódik a ház kálváriája.

Azt egyébként a tavaly lezajlott tűzvizsgálat sem tudta kideríteni, hogy szándékos gyújtogatás vagy egy véletlen folytán égett-e le az épület. Az ugyanakkor beszédes, hogy a régóta őrizetlenül álló FEMA már a tavalyi év előtt hajléktalanok tanyájává vált; ők temérdek éghető dolgot halmoztak fel a házban, s néha tüzet is raktak.

A tűz után körbekerítették az épületet, miután a kormányhivatal felszólította a tulajdonost. Elvileg az őrzést is megoldották, legalábbis az akkori ígéretek így szóltak.

Frissítve (kedd, 16:50)

Horváth Zoltán kormánymegbízott sajtóközleménye a volt FEMA Bevásárló Központban végzett bontási munkákról:

“Tájékoztatom a közvéleményt, hogy Pécsett, a volt FEMA Bevásárlóközpontnál az elmúlt hétvégén veszélyhelyzet állt elő.

Mint ismeretes, az évek óta üresen álló épület egy része a múlt év közepén jelentős tűzkárt szenvedett, akkor az építésfelügyeleti hatóság kötelezésére az épület körbekerítését és őrzését a tulajdonosok megoldották.

A hétvégén történtekről a bontással megbízott vállalkozás képviselője hétfőn, augusztus 25-én reggel tájékoztatta a Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalát (a továbbiakban Hivatal), amely soron kívül helyszíni szemlét tartott és bekérette az építési naplót is.

Megállapításra került, hogy az épület többségi tulajdonosának tulajdonrészén, egyes szakaszok sarokpillérein és falakon repedések keletkeztek. Az előállt veszélyhelyzet elhárítására a vállalkozás képviselője ezen rész azonnali bontása mellett döntött.

A bontás a kisebbségi tulajdonosok tulajdonrészeit az építési napló szerint nem érintette.

A Hivatal, ezt megelőzően augusztus 14-én a FEMA társasház tulajdonosi közössége részére részleges bontási és bontási tervdokumentáció készítési kötelezettséget írt elő, amely a kupola héjazat és a tűzkárral legjobban érintett passzás épületrész déli traktusának bontását érinti.

Az épülettel kapcsolatos minden fontos körülményről tájékoztatni fogom Önöket.

P é c s, 2014. augusztus 26.
Horváth Zoltán
kormánymegbízott”

Hirdetés