Bravúr a pécsi klinikán: nyolcórás műtéttel ültették vissza egy férfi kezét

Így sikerült megmenteni a sérült végtagot! A rendkívüli operáció történetéről a PTE közleményben számolt be.

Az 54 éves férfit Zalalövőn, tűzifavágás közben érte a baleset, amikor a jobb kezével a fadaraboló gépbe nyúlt. Két hete szállította a mentőszolgálat a Zala Megyei Szent Rafael Kórházból a PTE Klinikai Központ Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikájára, ahol azonnal megoperálták.

A dr. Kromek Lóránd osztályvezető főorvos által vezette csapat nyolc órán át műtött, a beteg három amputált ujját és fél kézfejét visszavarrták.

Ezzel megmentették a vasúti műszaki ellenőrként dolgozó férfi kezét.

A főorvos bizakodó a gyógyulási folyamatot illetően, de hozzátette, a beteg még hosszú gyógyulási folyamatnak és rehabilitációnak néz elébe. Kifejtette: a férfi sérülése azért is súlyos és jelentős, mivel jobbkezes. A lágyrészek vérellátása viszont több nappal a sikeres operáció után is stabil, ezért már hazatérhetett.

A páciens elmondta, nagyon gyorsan zajlottak az események, másnap már a kórteremben ébredt, és bár nagyon kába volt, rögtön látta, hogy vissza tudták varrni az ujjait, amiért nagyon hálás a szakembereknek.

A PTE Klinikai Központja egyébként nagy múlttal rendelkezik a replantáció terén: Magyarországon először dr. Nyárády József professzor végzett kisvégtag-visszaültetést 1979-ben, 1982-ben pedig ugyancsak Pécsett ültettek vissza először kart hazánkban. A sikeres replantációk sorát ma egy külön erre, illetve mikrosebészetre specializálódott team folytatja – foglalta össze az egyetemi közlemény.
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés