5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálBringatároló: sok, elég vagy kevés?

Bringatároló: sok, elég vagy kevés?

Tavasztól őszig folyamatosan téma a pécsi kerekezők között, hogy megfelelő számú kerékpártároló van-e a városban. Utánajártunk, hányadán is állunk valójában, s hol lenne szükség ilyenek megépítésére. A számokból az derül ki, hogy van elég, de nem mindegy, hol.

– Igazából csak akkor tudom itt letenni, ha jó napom van. Az esetek nagy részében viszont kénytelen vagyok a tároló mellé, a kerítéshez leállítani a drótszamaramat – mutat a Virág Cukrászda felett álló pár kerékpártámaszra, majd a kis díszkert kerítésére Attila, aki rendszeresen veszi célba a Széchenyi teret bringájával.

Ő azt mondja, jó lenne, ha a legfrekventáltabb városi pontokon több tároló állna a kerekezők rendelkezésére. Így el lehetne kerülni, hogy lámpavasakhoz, postaládákhoz, fákhoz kelljen kötözni a fürge városi járműveket. Egy-egy rendezvényen főleg a Széchenyi tér és a Szent István tér Pécs „szűk keresztmetszete” ilyen szempontból.

Novotny Iván, a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub elnöke jól ismeri a város összes, biciklivel elérhető pontját. Szerinte az utóbbi időben sokat fejlődött a város bringás szempontból a tárolás témakörében is, de maradtak fehér foltok.

Néha kellenek az alternatív megoldások…

– Látható, hogy a frekventáltabb helyekre több támasz kellene. Ugyan a Szent István téren és a Széchenyi téren is van hely, de a biciklisek szeretnek egészen az úti céljukig tekerni, nem szívesen állnak meg a terek központi részétől távolabb; így a központi területeken lehetne fejleszteni – mondja. Hozzátette ugyanakkor: Pécs nagyot fejlődött az utóbbi időben, így ha például az egyetemek és a központi részek környékén több támaszt kapnak a kerekezők, gyakorlatilag ilyen szempontból kimondottan erős lesz a város.

– Az utóbbi három-négy esztendőben nagyjából félezer kerékpárnak hoztunk létre tárolót a belvárosban és a külső, sűrűn lakott városrészekben. Zömében olyan helyeken, amelyeken korábban nem is volt ilyen alkalmatosság – mondja Nagy Csaba alpolgármester, aki maga is szenvedélyének vallja a kerekezést.

– A legnagyobbat az EKF-beruházások kapcsán léptünk előre: a Zsolnay Kulturális Negyedben közel 300, a Tudásközpontnál 144 férőhely, a Kodály Központnál 12, a Múzeum utcában 4 férőhelyet hoztunk létre, a köztereken pedig 134 bicikli számára épültek támasztékok – sorolja Nagy. Hozzátette: emellett tavaly és tavalyelőtt közel harminc új tároló létesült többek között a Búza téren, a Király utcában, a Kossuth téren, a Jókai téren, a vasútállomásnál, a vásárcsarnoknál, a rendelőintézeteknél és a Dóm téren.

Több tízszeresére nőtt a támaszok száma 3-4 év alatt, de lesz még folytatás

– Nemsokára elkezdődik az egyetemi karokat összekötő kerékpáros útvonal kiépítése. Ennek során az Ifjúság útja és a jogi kar között újabb száz kerékpárnak építünk tárolót; többek között a belvárosban is – üzente a kerekezőknek az alpolgármester.

A legutóbbi időszakról pedig hozzátette: új, várhatóan nagyobb forgalmú épület kivitelezése során már kötelezik a tulajdonost kerékpártárolók létesítésére. Így történt ez legutóbb a Tüzér utcai Aldi esetében is. De az is előfordul, hogy a város pályázati lehetőségekkel segíti a fejlesztéseket: ilyen történt legutóbb a Bánki-sulinál, de a Leőwey is nemrég avatta új tárolóját.

Nagy bízik benne, hogy a szolgáltatók, éttermek, vendéglátóhelyek is látják, milyen irányba tart Pécs, ezért önerőből, saját érdekükben maguk is építenek új tárolókat. Ehhez az önkormányzat segítséget is nyújt, amennyiben azokat a hivatalnak kell engedélyeztetnie – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő