Hirdetés

Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón elmondta, a magyar kormány nem tudott megegyezni Norvégiával arról, hogy mely hazai szervezet felügyelje a Norvég Alap civil támogatási programjának lebonyolítását. Ez azt jelenti, hogy Magyarország 77 milliárd forintnyi támogatástól esik el, és a norvég kormánnyal kötött decemberi megállapodás is hatályát veszti. „Ha akarunk, köthetünk újat” – mondta Gulyás, majd a 444 tudósítása szerint arról beszélt, hogy ez a pénz Magyarországnak jár.

Akit mélyebben érdekel a háttér, annak ezt a cikket ajánljuk. Röviden arról van szó, hogy 

  • a kormány évek óta szeretné elérni, hogy komolyabb befolyása legyen a norvég pénzek elosztásánál;
  • hónapok óta folytak a tárgyalások a norvégok és Magyarország között, de a kitűzött határidőre ezek szerint nem született megállapodás;
  • korábban a pályázat bonyolítója az Ökotárs Alapítvány volt, amit a magyar kormány 2014-ben különböző, később teljesen megalapozatlannak bizonyult vádakkal támadott, a szervezet vezetőjét rendőrök vitték el.

A Norvég Alap támogatásainak elmaradása azokat a pécsi, baranyai civil szerveteket is érzékenyen fogja érinteni, akik az alaptól reméltek támogatáshoz jutni. A Norvég Alap oldalán 25 olyan baranyai, többségében pécsi projekt szerepel, amely pénzhez jutott ebből a forrásból az elmúlt években. Kapott támogatást többek között a leukémiás és tumoros beteg gyerekek gyógyítását segítő Tölösi Péter Alapítvány, a Fogd a Kezem Alapítvány, a Nevelők Háza Egyesület, a Vasasért Alapítvány, a Retextil Alapítvány.

Az egyik legnagyobb támogatást a Peer Gynt néven futó szociális mintaprojekt kapta, közel 1 millió eurót, fő kedvezményezettje a pécsi önkormányzat volt.

A korábban a fideszes pécsi önkormányzat célkeresztjébe került, képtelen vádakkal illetett pécsi Emberség Erejével Alapítvány Facebook-oldalán rövid reflexió jelent meg a hírrel kapcsolatban. Azt írják, az egész történet egyetlen pozitív hozadéka, hogy Norvégia tartotta magát az elveihez, amivel egyértelművé tette, hogy a magyar kormánnyal nem lehet tárgyalni.
„A magyar kormány inkább elveszített 77 milliárd forintot, minthogy ebből 7 milliárdot a kormányzati kontroll nélkül pályáztassanak civil szervezeteknek. Ez egyszerű barbárság, vandalizmus, a politikai aljasság újabb, szomorú fejezete” – írják.

Mi az a Norvég Alap? 

Az EGT Alap és a Norvég Alap Norvégia, Izland és Liechtenstein, mint donor országok által létrehozott finanszírozási mechanizmus. A donor országok az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagjai, azonban nem tagjai az Európai Uniónak. Ennek következtében nem járulnak hozzá pénzügyileg az EU közös politikáihoz, viszont az Európai Gazdasági Térség országai közti különbségek kiegyenlítését a szolidaritás jegyében e külön támogatási alapokkal segítik. Az EGT és Norvég Alap átfogó céljai a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, valamint a kétoldalú kapcsolatok erősítése a donor országok és a kedvezményezett országok között. A Norvég Alap kedvezményezett országai az EU-hoz 2004 óta csatlakozott 13 tagállam, köztük Magyarország. 

Hirdetés