Buszok karamboloztak

Két busz ütközött össze szerda kora délután a Pécsett, a 6-os úton. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta a balesetet. 

A szemtanúk szerint a két busz a 6-os úton közlekedett a belváros irányába, amikor egyelőre tisztázatlan okból a hátul haladó 4-es menetrend szerinti busz belehajtott az előtte haladó, szintén utasokat szállító 2-es járműbe a közgazdaságtudományi kar előtt.

buszbalesete (3)
Az egyik busz még magától el tudott menni a helyszínről, a másik nem

Mindkét csuklós busz megrongálódott, az egyik Mercedes hátsó, míg a másiknak az első szélvédője tört be, első részén komolyabb károkat szenvedett el. Olvasónk elmondása szerint az útra olajos-vizes folyadék is kifolyt, s az egyik busz “lábon” távozott, a másikhoz azonban autómentőt kellett hívni.

Az ügyben kerestük a Tüke Buszt is, a cég arról tájékoztatott, hogy személyi sérülés nem történt, az anyagi kárt most mérik fel.

Az elsődleges adatok szerint az elől haladó busz előtt egy autó fordult be jobbra, az ott található parkolóba. A manőver miatt az első jármű még le tudott fékezni, a mögötte haladó azonban már nem tudott megállni.

 

Hirdetés