13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálBuszos balhé a Balokánynál

Buszos balhé a Balokánynál

Úgy tudjuk, egy gyalogos szabálytalanul ment át az úton, majd miután a sofőr megkérdezte, mi történt, dulakodás támadt. A férfit kórházba szállították, a busz ablakát kővel verték be. 

Információink szerint egy 53 éves férfi szabálytalanul haladt át a Balokánynál a négysávos úton egy helyi járatú busz előtt ma délután. A Tüke Busz Zr. tájékoztatása szerint 121-es járat a belváros irányába tartott, amikor a Balokánynál, a négysávos úton a busz előtt akart átmenni egy férfi, aki miatt vészfékeznie kellet.

balokány, busz törés, verekedés1

A sofőr először az utasokat kérdezte meg, hogy minden rendben van-e, és amikor meggyőződött arról, hogy nincs baj, akkor leszállt, és meg akarta nézni, hogy mi történt a férfival. Amikor odament hozzá, akkor rátámadt az ingerült gyalogos, dulakodás támadt. Ekkor sérülhetett meg a férfi, aki elesett és beütötte a fejét. A sofőr maga hívott mentőt, de közben a a környező épületekből emberek szaladtak az utcára és kővel megdobolták a buszt. Két üvegét is betörték a járműnek.

balokány, busz törés, verekedés2

balokány, busz törés, verekedés5

A rendőrség nyomozást indított. A buszvezető elmondása szerint a férfi láthatóan ittas lehetett. A helyszínre nagy erőkkel érkeztek a rendőrök és a mentők is. A sérült férfit kórházba szállították.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy „az eddig rendelkezésre álló adatok alapján 2015. június 3-án 15 óra körüli időben Pécsett, a Zsolnay Vilmos úton, egy fiatalkorú fiú egy helyi járatú autóbusz több ablaküvegét betörte, majd elszaladt a helyszínről. A rendőrök az elvégzett adatgyűjtés eredményeként azonosították a fiatalembert, majd egy órán belül elfogták és előállították a kapitányságra. Vele szemben garázdaság vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Pécsi Rendőrkapitányságon. A körülmények tisztázása, a tanúk meghallgatása és a gyanúsított kihallgatása folyamatban van”.

A rasszista és uszító megnyilvánulások miatt a cikk kommentálását a Pécsma.hu oldalon megszüntettük.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő