Csalók próbáltak bejutni egy kertvárosi lakásba, PÉTÁV-osnak adták ki magukat

A PÉTÁV bejelentést kapott, amelyben egy kertvárosi lakos arról számolt be, hogy ismeretlen személyek, magukat a cég munkatársainak kiadva, nyílászáró ellenőrzésre hivatkozva akartak bejutni a lakásba – számolt be közleményében a városi szolgáltató.

hirdetés
Uránia Mozi

A PÉTÁV Kft. éppen ezért felhívja ügyfelei figyelmét arra, hogy ha valaki a szolgáltatóra hivatkozva akar bejutni a lakásba, vagy tesz bármilyen ajánlatot, és felmerül a gyanúja, hogy csalókról van szó, a cég ügyfélszolgálatán lehet bejelentést tenni a 06-72-503-402-es telefonszámon.

E mellett kiemeli még a távfűtési vállalat közleménye, hogy szerelő munkatársaik a PÉTÁV Kft. emblémájával ellátott egyenruhát viselnek, illetve arcképes igazolvánnyal rendelkeznek, míg a mérőleolvasó kollégák szintén fényképes igazolvánnyal tudják igazolni, hogy a cég nevében járnak el, fényképük pedig IDE kattintva, megtalálható a szolgáltató honlapján is.