6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálCseh turistaparadicsommal barátkozik Pécs

Cseh turistaparadicsommal barátkozik Pécs

Közel tíz esztendeje már annak, hogy a baranyai megyeszékhely testvérvárosi megállapodást írt alá Olomouc (Olmütz) városával. Most ismét erősítenek a kapcsolaton.

A Morva partján fekvő település 1640-ig volt Morvaország fővárosa, ma Csehország egyik leglátogatottabb helye, valamint az egyik legjelentősebb gazdasági és kulturális központja, gótikus emlékekkel gazdagon díszített város. A közel 100 ezer lakosú település 2000-ben éppen Péccsel együtt került fel az UNESCO világörökségi listájára. A várossal az elmúlt években ugyanakkor kevés kapcsolat volt, most ezen akarnak változtatni.

– Az új polgármestert tavaly választották meg, aki beiktatása után többször is invitált bennünket Olmützbe, hogy a korábbi együttműködést felelevenítsük – mondta Páva Zsolt, Pécs polgármestere, aki Girán János alpolgármesterrel vesz részt egy másfél napos látogatáson a morva városban.

– A látogatás során bemutattuk Pécset a cseh városvezetőknek, ahogyan ők is megmutatták a Olmützöt nekünk. Az előadásom során különös figyelmet fordítottam a Pécs2020 gazdaságfejlesztési programra, valamint az ipari park bemutatására.

Abban bíznak, hogy a korábban elhalványult kapcsolatok megerősödnek és turisztikai, valamint oktatási együttműködések születhetnek. Egy, a cseh városban tavasszal tartandó bormustrára máris meghívást kapott Pécs, így pécsi borászok mutatkozhatnak majd be Olmützben. A küldöttség tagja volt Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese, Zeller Gyula is, aki az ottani universitassal kíván szorosabb partnerségi viszonyt kialakítani. Páva Zsolt szerint az együttműködés kereteit sikerült megalkotni, amit később tovább lehet fejleszteni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő