Déli Áramlat: Baranya is bukott

Felénk tartanak a csövek...

Bár korábban a kormány erőteljesen lobbizott a Déli Áramlat elnevezésű gázvezeték kiépítése mellett, most úgy tűnik, hogy semmi sem lesz a beruházásból. A több milliárdos beruházás baranyai cégeknek is jól jött volna. 

A magyar kormány idén januárban nyilvánította kiemelt jelentőségű beruházássá a Déli Áramlat földgázvezeték megépítését, amelynek nyomvonala áthaladt volna Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék területén.  Vladimir Putyin orosz elnök viszont lemondott az egész projektről, nem támogatja a gázvezeték megépítését, miközben Baranyában is már már javában folytak az előzetes engedélyeztetési eljárások, környezettanulmányok és egyéb adminisztrációs feladatok koordinálása.

Korábban Hargitai János akkori baranyai kormánymegbízottat jelölték ki a teljes magyarországi szakasz kialakítására és működtetésére vonatkozó közigazgatási ügyek koordinálására.

 

Déli Áramlat

A politikus most azt mondta, hiába támogatja a magyar kormány a beruházást, ha a nagypolitikai érdekek ezt másként akarják.

Hargitai viszont amondó, hogy  mostani állapot addig áll fenn, amíg az ukrán konfliktus mérgezi a világpolitikát. Hozzátette: a beruházás magyarországi szakaszának előkészítésére fordított eddigi négymilliárd forint nem nagy tétel, figyelembe véve a beruházás összköltségét – amit hatszázmillió euróra, azaz mintegy 180 milliárd forintra becsültek.

Baranya megye is megérezte volna a projekt áldásos hatását, hiszen előbb a kivitelezési-építési munkálatok idején kerülhettek volna képbe helyi mélyépítő cégek, majd a tervezett kompresszor- és szakaszolóállomások üzemeltetése során emelkedhetett volna meg a foglalkoztatottság.

[box title=”A Déli Áramlat”]A Déli Áramlat Oroszországból indult volna, majd a Fekete-tenger alatt és több európai országon áthaladva Olaszországban és Ausztriában ért volna célba. A magyarországi szakasz közel 250 km hosszan érintette volna a négy déli megye területét. A 16 milliárd eurósra becsült projekt főként az Európai Unió ellenállásán – nyomására hátrált ki a projektből Bulgária – és a kialakult geopolitikai helyzet miatt akadt meg, így Magyarországnak új koncepciót kell kidolgoznia energiabiztonsága és a megfelelő gázellátás érdekében.[/box]

 

Hirdetés