6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálDéli Nyitás: Koszovó felé is nyitunk!

Déli Nyitás: Koszovó felé is nyitunk!

Újabb állomásához érkezett a néhány évvel ezelőtt megkezdett „Déli Nyitás”. Korábban Szarajevóval, Újvidékkel, Zágrábbal, Eszékkel, és a Szerb Köztársaság fővárosával is szorosabbra fűződött Pécs kapcsolata, szombaton pedig a koszovói delegáció érkezett városunkba, hogy megvitassa a lehetőségeket. 

két éve kezdeményezett „Déli Nyitás” végső célja, hogy Pécs mind gazdasági, mind kulturális vonatkozásban szorosabbra fűzné kapcsolatait a (Nyugat-)Balkán országaival. Korábban Szarajevó, Újvidék, Zágráb, Eszék, Szerb Köztársaság fővárosában is jó fogadtatásban részesültek Pécs Déli Nyitással kapcsolatos programjai, ezúttal Koszovóval fűződik szorosabbra a viszony.

koszovo2

– 2010-ben, Európa kulturális fővárosként Pécs többek között vállalta, hogy a most kiépülő infrastruktúrával hazánkban nem csak a vidék kulturális centruma kíván lenni, de egyfajta híd szerepét is szeretné betölteni a déli térségek felé – mondta el Őri László alpolgármester. Ennek következő állomásaként érkezett a koszovói delegáció Pécsre, az ottani külügyminiszter-helyettes vezetésével.

– Ez a látogatás annak a jele, hogy Pécs iránt egyre nagyobb az érdeklődés a déli térségekben – tette hozzá az alpolgármester.

koszovo

A Déli Nyitás elsődleges szándéka, hogy a partnerség megalapozzon további kulturális, gazdasági és turisztikai kapcsolatokat is. Látható, hogy a kapcsolatok élénkülnek, hiszen Pécs intézményei rendszeresen a déli térségek országaiba látogatnak. Szombaton a koszovói delegációval tárgyalták meg a a kulturális és turisztikai lehetőségeket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő