12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálDobrev Klára Pécsett: „Polt Pétert eltávolítjuk, az egyetemeket visszavesszük”

Dobrev Klára Pécsett: „Polt Pétert eltávolítjuk, az egyetemeket visszavesszük”

Az ellenzéki előválasztás második fordulójában kampányoló Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje ma Baranya megyébe látogatott. Sellyén és Komlón is megfordult a nap folyamán (Komlón a szavazatát is leadta), majd délután Pécsett, a Kossuth téren tartott kampányrendezvényt, 3-400 szimpatizánsa előtt.

Bár az időjárás nem kedvezett ma semmilyen szabadtéri rendezvénynek, a szemerkélő eső és a hűvös idő ellenére sem mondta le a 15 órára tervezett kampányeseményét Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje. Így délután 3 óra után pár perccel már ott is állt a színpadon, jó 3-400 fős közönség előtt, előtte azonban még Szakács László, a Baranya 2-es választókörzetet az első fordulóban megnyerő DK-s képviselő mondott pár mondatot a pódiumon. Szakács azt hangsúlyozta, hogy nem csak az előválasztást nyerte meg körzetében, de jövőre le fogja győzni a fideszes Hoppál Pétert is.

Ezután következett Dobrev, aki beszéde elején azt hangsúlyozta, hogy nagyon kell vigyázni arra az ellenzéki egységre, amelyet az elmúlt majd’ egy év során sikerült kialakítaniuk. Bár szerinte az utóbbi napokban egy kicsit élesedett a helyzet, és akadtak olyan odamondogatások, amelyeket talán olykor már soknak is érzett, ennek ellenére hisz abban, hogy a második forduló lezárását követően mindenki egy irányba fog állni az ellenzéki térfélen, hiszen a célja mindenkinek ugyanaz: leváltani a jelenlegi kormányt.

Részletesebben beszélt az oktatás magyarországi helyzetéről, és kiemelte, hogy kormányra kerülése esetén megszüntetné a jelenlegi gyakorlatot, amely szerint egy egyházi fenntartású iskolák többszörös pénzből gazdálkodhatnak, mint az állami intézmények. Dobrev úgy fogalmazott, hogy nem azt kell nézni egy iskola támogatásánál, hogy milyen fenntartású, hanem azt, hogy mennyi hátrányos helyzetű, nehéz sorsú gyermeket nevelnek abban.

Ahogyan azt a kampány során már többször kifejtette, ma is egyértelműsítette: kétharmados felhatalmazás nélkül is hozzányúlna az ilyen többségi szavazathoz kötött törvényekhez. Polt Pétert legfőbb ügyészt eltávolítaná posztjáról, ahogyan a médiatanácsot is „menesztené”. Az egyetemi átszervezés kapcsán, az alapítványokba kiszervezett felsőoktatási intézmények kapcsán úgy fogalmazott: „Visszavesszük őket!” Igaz, azt részleteiben nem fejtette ki, hogy pontosan hogyan.

Szakács László is felszólalt Dobrev kampányeseményén

A majd’ fél órás beszéde végén Dobrev Klára mindenkit arra buzdított, hogy menjen el szavazni az előválasztás második fordulójában. Azoknak pedig, akik az elmúlt időszak eseményei után kicsit talán csalódtak, azt üzente, hogy az előválasztás után az ellenzék újra egységes lesz, és a jövő évi választásokra már egységes üzenetekkel, egységes kommunikációval és egységes akarattal mennek tovább.

Fotók: Rajnai Richárd

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő