Döntöttek a pécsiek: a közlekedés lesz a közmeghallgatás fő témája

A tavalyi közmeghallgatást a Nevelési Központban rendezték meg

Véget ért a város honlapján indított szavazás, a pécsiek döntése alapján az önkormányzat május 10-i közmeghallgatása a közlekedésről szól majd.

Április közepén indult a szavazás a pecs.hu oldalon arról, hogy az önkormányzat idei közmeghallgatásán melyik legyen a kiemelt témakör. A városvezetés kezdeményezésére újra a pécsiek dönthették el, hogy három téma közül melyik kerüljön biztosan napirendre – idézi fel a városháza közleményében.

Mint írják, az április 30-ig tartó voksoláson minden pécsi egy szavazatot adhatott le. A határidőig összesen 280 szavazat érkezett be. A voksolók valamivel több mint 60 százaléka a közlekedés témájára szavazott, míg a lakásgazdálkodási koncepcióra 34 százalék voksolt, a hulladékgazdákodás témaköre pedig alig 6 százalékot kapott.

A legtöbben Kertvárosból szavaztak, innen érkezett a leadott szavazatok mintegy negyede.

A pécsiek tehát döntöttek: az idei közmeghallgatáson kiemelt téma a városi közlekedés lesz. A rendezvényt az önkormányzat május 10-én tartja.

Hirdetés