Dr. Kóbor József: Ugyanazt fogom csinálni, mint eddig, csak hatékonyabban

Kóbor József a mai sajtótájékoztatón a Városházán

A mai polgármesteri bejelentés, a városvezető frakciószövetség bővüléséről szóló sajtótájékoztató után rövid beszélgetésre ültünk le Kóbor József LMP-s képviselővel, aki immár a koalíció tagjaként, és az önkormányzat külön díjazásban nem részesülő zöldbiztosaként nyilatkozott a PécsMa.hu-nak.

A 2010 óta a pécsi közgyűlésben politizáló Kóbor elmondta, nem fog mást csinálni, mint eddig, csak reményei szerint hatékonyabban. Hangsúlyozta, az önkormányzati vezetés tagja lesz, ami több információval jár, a Régiók Európai Bizottsága – és azon belül a Green Deal munkacsoport – tagjaként pedig igen közel van az uniós döntéselőkészítéshez, a két pozíció így hatékonyan összekapcsolható.

Az önkormányzati képviselőkből álló Régiók Európai Bizottsága tagjainak egyik fő feladata, hogy az EU fejlesztési programjainak helyi alkalmazásairól adjanak jelentést. Hangsúlyozta, a magyar küldöttségben ő az egyetlen zöldképviselő, ráadásul egy nagyváros képviselője, ami szerinte azért fontos, mert Orbánék kiüresítették az önkormányzatiságot, és nem mindegy, mit tud megmutatni magáról egy nagyváros az uniós testületekben. Úgy véli, a Zöld Busz Program felpörgetése kiemelt feladat, jó lenne referenciaként mutogatni Európában, ami talán további – nem csak kormányzati – támogatásokkal járna.

A képviselő rámutatott, mivel 2021 a vasút éve, és Pécs helyzete tragikus ebből a szempontból, a kötöttpályás közlekedés fejlesztésének szükségessége is igen aktuális helyi probléma.

Lényeges kérdésnek tartja Kóbor József a történelmi közlekedési folyosók fejlesztésének lehetőségét is, amilyen például a Budapest–Pécs–Eszék–Mostar–Tengermellék folyosó. Felhívta a figyelmet arra, hogy pár éve még közvetlen vasúti kapcsolat volt Budapest és Szarajevó között Pécs érintésével, ezt a járatot azonban megszüntették. 

A képviselő beszélt arról is, hogy a helyi energiahatékonysági program része kell, hogy legyen az épületkarbantartás és -felújítás, de az önkormányzati lakásépítés is, sok épület ugyanis olyan rossz állapotú, hogy inkább újakat kellene építeni helyettük. 

Kiemelt európai témaként említette a radioaktív hulladéktárolást, amiben Pécs vastagon érintett, hiszen a város közelében akarnak – alternatíva nélkül – atomhulladékot elhelyezni.

Péterffy Attila bejelentette: az LMP-s Kóbor József is csatlakozott a városvezető frakciószövetséghez