Durva szülinap: gázömlés, kés a rendőr ellen

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a rendőrre támadó férfit, aki – az ügyészség által közöltek szerint – a közelmúltban egészen elképesztő módon ünnepelte 60. születésnapját.

hirdetés

Mint arról dr. Varga-Koritár György főügyész lapunkat tájékoztatta, a Pécsi Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat egy baranyai férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt.

“A férfi a 60. születésnapját ünnepelve súlyosan ittas állapotba került, majd az este folyamán egy kalapáccsal szétverte a szomszédos családi házhoz tartozó gázvezetékre szerelt nyomáscsökkentőt, melynek következtében a megsérült gázvezetékből gázömlés következett be”- így Varga-Koritár.

A főügyész hozzátette: a veszélyhelyzetet a későbbiekben a gázszolgáltató szakemberei elhárították.

“Az időközben helyszínre érkező rendőrök az elkövetőt megpróbálták előállítani, azonban ekkor a férfi egy 20-25 cm pengehosszúságú késsel az intézkedő rendőrre támadt, felé szúró mozdulatot tett. Az eljáró rendőr kihátrált a gyanúsított elöl, aki azonban a késsel tovább követte, míg végül a helyszínre érkező rendőröknek sikerült a támadót ártalmatlanítani” – közölte a főügyész.

A gyanúsítottat a Pécsi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte szerdán.