Csurig lesz Pécs nemsokára

Hangol az egész város

Egy hónap múlva, július 24-én kezdődik Pécs idei legnagyobb dobása, a 27 év után ismét a baranyai székhelyen megrendezendő nemzetközi kórusfesztivál. Az EUROPA CANTAT tíz napon keresztül szólítja meg és csábítja magához a lakosokat és a (remélhetőleg számmal ideérkező) turistákat. Móczár Gábor fesztiváligazgató szerint nem kell aggódni a vendégek elszállásolása miatt, bár néhány pécsi belvárosi vagy a közeli kollégium zárva lesz nyáron.

Közel ötezer énekes és résztvevő vesz részt fellépőként a kórusfesztiválon, de több ezer vendéget is várnak Pécs idei legnagyobb rendezvényére. Móczár Gábor fesztiváligazgató szerint szeretnék, ha minél több helyről érkeznének turisták a tíznapos rendezvényre. Ennek érdekében Pécse mellett tizennégy további településen is lesznek koncertek, amelyekre mindenhonnan várják az érdeklődőket.

– Megkérdeztük a résztvevő, önálló fellépést vállaló kórusokat, hogy szeretnének-e Pécsen kívül is koncertet adni, s igenlő válaszokat kaptunk. Másrészt mi is feltérképeztük, hogy hol lehetnének ilyen alkalmak. Közben bejelentkezett a megyei önkormányzat, hogy lenne három kiemelt helyszín, ahol fontos lenne koncertet tartani – Mohács, Szigetvár, Komló -, másrészt potenciális helyi szervezők felkutatásával sikerült eljutnunk a települések nagy részéig. Ezek Paks kivételével mind baranyai települések, illetve Sellye jelentkezett be önként, ahol két koncert is lesz.

cantat6

A sok vendég sok szálláshelyet igényel. Bár néhány belvárosi vagy belváros közeli középiskolai kollégium alkalmas választás lehetne a vendégek nyugalmának biztosítására, sem a Kodály Zoltán úti kollégium, sem a Jókai utcában lévő Pollack kollégium nem lesz nyitva nyáron. Ennek ellenére nem volt gond a fellépők és a résztvevők pihenésének biztosításával.

– Közel másfél éve van keretmegállapodásunk az egyetemmel, amelynek értelmében négy nagy kollégiumot teljes egészében megtöltünk. Az Universitas kollégium a Breuer Marcell sétányon a Tudásközpont mellett az abszolút stratégiai helyen van és teljesen lefoglaltuk, csakúgy, mint a Boszorkány utcai kollégiumot, ami szintén is telt házas, illetve a Jakabhegyi és a Szántó Kovács János úti kollégium is le van már foglalva, s teljesen megtelt. A legnagyobb egyetemi kollégiumok tehát teljes mértékben a rendelkezésünkre állnak és tele is vannak a fesztivál vendégeivel és fellépőivel.

A szakember szerint a Kodály kollégiummal azért sem terveztek, mert alapvetően az egyetemi koleszekben gondolkodtak, mert azok vannak viszonylag közel a műhelyhelyszínekhez.

– Úgy próbáltuk az elszállásolást megoldani, hogy a különböző zenei műhelyekben részt vevők az ők minden délelőtt zajló műhelyhelyszínükhöz közeli szálláson lakhassanak. Ebben a tekintetben ez a négy nagy központi kollégium kapacitása volt a legkézenfekvőbb. Tehát nem okozott gondot, hogy néhány pécsi kollégium bezár nyáron.

[box title=”Mennyi az annyi?”]Több mint négyezer regisztrált műhelyrésztevője lesz a fesztiválnak, akik közül több mint ötszáz Pécs és Pécs környéki énekes (azaz számukra nem szükséges szállás). A közreműködő művészek, zenészek, kórusok, meghívott együttesek teljes létszáma 1500, ők hosszabb-rövidebb ideig tartózkodnak itt a fesztiválon. Kb. 300 hazai és nemzetközi protokollvendég lesz jelen a zenei szakmából a világ minden részéből. A szervezők emellett számítanak 300 olyan pécsi és magyarországi önkéntesre, akik az EUROPA CANTAT munkáját segítik a fesztivál alatt (nekik sem kell szállás).[/box]
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés