Egy alapítványnak ajándékozná a kormány a volt Fegyveres Erők Klubját

Egy kormányzati törvényjavaslatban szerepel, hogy az egykori FEK épülete, illetve a Mária utca 10-es szám alatti ingatlan – ami gyakorlatilag egy telken van a FEK-kel – is a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány tulajdonába kerülhet – tudta meg a Pécsi Stop.

A kormány által szeptember 16-án beadott törvényjavaslatban szerepel, hogy több alapítványt is megsegítene a kormányzat, többek között a Mathias Corvinus Collegium Alapítványt is, melyet Tombor András üzletember alapított a Kárpát-medencei tehetséges fiatalok képzésére. A kormány részükre ingyenesen adná oda Király utca 13. és a Mária utca 10. szám alatti ingatlanokat, tehát az egykori FEK épületét.

A törvényjavaslat nem zárja ki, hogy az ingatlanokat értékesítheti az új tulajdonos, de a befolyó összeget az alapítványról szóló törvényben meghatározott célokra kell fordítani. Az ingatlanok alapítványhoz kerülése továbbá nem adóköteles – írja a törvényjavaslat.

A volt FEK épületét (és a Mária utcai hátsó részét) a pécsi önkormányzat bő 15 éve próbálja megszerezni az államtól és annak különféle szerveitől, ám nem járt sikerrel (az EKF kapcsán is hasznosították volna, de álmodtak ide korábban kultúrplázát is).

 

Hirdetés