Egy celeb francia bulldog fogadta örökbe a pécsi zoo lámáját

A pécsi állatkertben először fordult elő, hogy egy lakónak nem ember, hanem kutya örökbefogadója lett. Edward, a több közösségi oldallal rendelkező, népszerű pécsi francia bulldog és gazdája, Sólymos Viktória a Luna névre hallgató lámát választották ki, hiszen a fiatal kutyus nagy kedvencei ezek a jópofa patások. 

Az adoptált állat faja nem véletlen, hiszen Edwardnak otthon hat plüss lámája van, melyekkel rendszeresen pózol is a másfél éves kutyus a Facebook-oldalán, illetve az Instagram-profilján megosztott képeken. Az eb kiskorában kapott egy plüss lámát gazdája ismerősétől, azóta tart a gyapjas patások iránti szerelem. A kutya csak úgy alszik, hogy az első plüssállata vele van, tudtuk meg gazdájától.

Hogy miképpen lett közösségi médiasztár Edwardból, azt Sólymos Viktóriától tudtuk meg.

– Mivel kommunikáció- és médiatudomány szakon végeztem, ezért a kutyámnak létrehozott oldalakkal szerettem volna gyakorlatot szerezni a közösségi média világában. Azóta rengeteg követője lett és szerettem volna komolyabb tematikát vinni a profiljába, vagyis, hogy ne csak cuki képekről szóljon, hanem segítsünk menhelyeknek, vagy más gazdiknak kérdések esetén. Illetve szeretnék majd kutyabarát helyeket bemutatni, ezzel is a pécsi kutyások hétköznapját megkönnyítve. Mikor megláttam, hogy a pécsi állatkert nagy bajban volt a járványhelyzet miatt először nem voltam biztos benne, hogyan segíthetnék. Aztán jött az örökbefogadás ötlete, és Edward esetében pedig csakis a Luna láma jöhetett szóba – így a kutya gazdája.

– Luna 2009 június 5-én született a pécsi állatkertben. Koraszülött volt, nagyon fejletlen, nem tudott lábra állni, ezért kollégáim vitték haza, náluk nevelkedett. Az ember által felnevelt állatoknál gyakori, hogy az embert tekintik fajtársuknak, így van ez az ő esetében is. A Luna nevet azért kapta, mert teliholdas, fényes éjszaka volt, mikor született. Luna, a római mitológiában a Hold istennője – mondta el lapunknak Varga Péterné Judit állatkerti gondozó.

Az örökbefogadói oklevél átadása után adoptált és adoptáló is találkoztak egymással, ugyan csak felügyelet alatt, rövid időre, és tisztes távolságból, nehogy a bármi miatt mégis kárt tehessenek egymásban, hiszen ismeretlenül ez azért előfordulhatott volna állatok között.

Mit érdemes tudni a lámákról?

Dél-Amerikában az Andok hegyvidékén 4 teveféle él, a láma, a guanakó, a vikunya és az alpaka. Közös jellemzőjük, hogy nem alakult ki náluk a tevékre jellemző púp. A guanakó és a vikunya a szabad természetben is megtalálható vad alak, míg a láma és az alpaka háziállatok.

A láma a guanakó háziasított formája. Vad ősénél nagyobbra nő, emellett a guanakó színe minden esetben világosbarna. A lámák között is vannak ilyen színű egyedek, de a háziasítás során a legkülönbözőbb színváltozatok jelentek meg: nem ritkák a fekete, fehér, és tarka egyedek sem. A lámát őshazájában többféle célból is tenyésztik: gyapjáért, húsáért, teherhordásra és ürülékével tüzelnek.

A láma poligám faj, a hím háremet tart, ami általában 6 nőstényből áll. Területét agresszíven védi. Csoportos életmódú állat, egy csoport maximum 20 egyedből áll.

Hirdetés