Egy csodás török városkával mélyíti kapcsolatát Pécs

A városházán fogadta Páva Zsolt, Pécs polgármestere a törökországi delegációt Kütahyából, Pécs testvérvárosából. A találkozó célja egyrészt a tapasztalatcsere, másrészt a testvérvárosi kapcsolat szorosabbra fűzése a török kisvárossal.

2017-ben az Európai Unió és a Török Köztársaság pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy fenntartható testvérvárosi kapcsolatok jöjjenek létre Törökország, és az EU-s tagállamok között. A tavaly novemberi, Isztambulban megrendezett testvérvárosi konferencián már megkezdődtek a tárgyalások, ahol a pécsi önkormányzat jelezte érdeklődését, a „Kultúra és kreativitás” elnevezésű pályázaton pedig részt is vesz Kütahya önkormányzatával közösen.

A projekt célja az 1983 óta fennálló Pécs–Kütahya testvérvárosi együttműködés mélyítése, a két város közötti kulturális fejlesztések erősítése. A program keretében mindkét településen kulturális workshopokat és konferenciákat rendeznek a szervezők.

– A több évtizedes barátságunkra visszatekintve azt mondhatom, hogy büszke vagyok rá, hogy Pécs testvérvárosa lehet Kütahyának. Városunkban rengeteg török emlék található, melyek helyreállításáért, renoválásáért sokat tudunk tenni, török kapcsolatainknak köszönhetően. Az elmúlt években a romos állapotú török kutat újítottuk fel, egy másik projekt keretében pedig remélhetőleg Irisz baba türbéjét is újjá tudjuk varázsolni. Bízom benne, hogy a jó viszony továbbra is megmarad – mondta el szerdán Páva Zsolt.

Salih Özden, Kütahya alpolgármestere hozzátette a szerdai sajtótájékoztatón, hogy Kütahya fontosnak tartja a magyar és a pécsi kapcsolatok ápolását, hiszen 12 éven keresztül élt Kütahyában Kossuth Lajos.

– Pécs egy csodás, tiszteletreméltó város. Reméljük, hogy sikerül ötleteket meríteni ebből a városból, és tapasztalatot cserélni a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa cím pécsi elnyerésével kapcsolatban – mondta el Salih Özden.

Hirdetés