Egy fesztivál, ami tanítja a tanulást, és megmutatja, mi a jó benne!

A tanulásra nemigen tekintenek úgy, mint egy kellemes, kedvelt tevékenységre. A Pécsi Tanuló Fesztivál viszont pont arra vállalkozik, hogy ezen a szemléleten változtasson, és megmutassa, igenis élvezhető önmagunk művelése, az új dolgok megismerése. Már negyedik alkalommal rendezhetik meg szeptember végén, ha a vírushelyzet is úgy engedi.

Németh Balázs egyetemi docens szakterülete a felnőtt-, szervezeti-, közösségi tanulás. A Pécsi Tanuló Fesztivál egyik szervezőjeként beszélt a rendezvényről. Elmondta, sok aspektusból befolyásolhatja a fesztivál lebonyolítását a szeptember végén aktuális vírushelyzet, hiszen még megjósolhatatlan, mi fog történni. Ennek ellenére bizakodóak.

– Már több mint negyven szervezet jelezte szándékát, hogy szeretne valamilyen programmal részt venni a fesztiválon. Általában majdnem hetvennel szoktunk dolgozni – reméljük, hogy regisztrálnak még. Sokuknak szükségük van a térre, programjaikat nem tudják négy fal között megrendezni. Persze ez is annak függvénye, hogy milyen lesz éppen a vírushelyzet. – Egyébként nem szükségszerű az se, hogy eleve a belvárosban rendezzék meg a programokat – ha úgy tetszik, bármelyik városrész otthont adhat egy-egy eseménynek.

A szervező elmondta, a teljes program szeptember közepétől érhető el. Nagyon színes és változatos programok lesznek, minden szervezet olyan programot valósít meg, amilyet ő szeretne. A Tanuló Fesztivál tematikájában egy két „örökzöld” téma mindig helyt kap: ilyen a fenntartható környezet fontossága, a tudatos zöld gondolkodásmód. De szó eshet az intergenerációs tanulásról, a család szerepéről.

A tavalyi fesztivál megnyitója a Szent István téren

– Az esemény egyik fontos célja, hogy próbáljuk megismerni a különféle tanulási lehetőségeket, ne kényszerként éljük meg a tanulást, aminek a célja a más-más végzettségek megszerzése. Szeretnénk szemléletet formálni, hogy a tanulás jó dolog és valósítsunk meg kreatív dolgokat. Gondolhatunk a nyelvtanulásra, ami segít abban, hogy „mobilisabban” érezzük magunkat a nagyvilágban, több lehetőség álljon előttünk. Tehát a fesztivál a tanulásról szól, nem feltétlenül a tanulóknak. Elég példaként említeni a Kodály Központot, ahol minden életkorban megtalálható valamilyen zenei oktató célú program, egészen a bölcsődés kortól kezdve. Ilyen a múzeum vagy a könyvtár is.

– Szeretnénk, ha a fesztivált kicsit mindenki a magáénak érezné, beépülne a város életébe, hiszen a pécsieket szolgáló programról van szó, ahol óvodák, iskolák, kulturális szervezetek mutatják meg magukat – mondta Németh Balázs.

Vincze Csilla, az esemény koordinátora elmondta, idén két olyan téma szerepel a programban, ami a korábbi évekhez képest új.

– A trianoni 100 éves évforduló kapcsán egy, a hagyományokhoz kötődő programegységet valósítanánk meg, bevonva a PTE-t, történészek beszélgetéseivel. A másik a tehetséggondozással kapcsolatos, hiszen ez a kérdés idén különösen előtérbe került – a kormány pályázatsorozatot is hirdetett ezzel kapcsolatban -, egyre fontosabbá válik felfedezni azokat, akikben lakozik valamilyen tehetség, hiszen egyre fogyunk.

Elmondta, az előző évekhez képest változás, hogy a ZSÖK, a kialakult helyzetre való tekintettel lemondta a Pécsi Napok megszervezését – márpedig mi technikai ügyeinket eddig rajtuk keresztül szerveztük -, így minden programunkat a Civil Közösségek Házának udvarában fogjuk lebonyolítani – ha csak nem érkezik addig további szigorító intézkedés.

– A vírus elleni védekezés miatt megpróbáljuk az esetlegesen több nézőt vonzó programokat elválasztani egymástól, és úgy helyezni őket, hogy érdeklődési körben eltérjen az előző illetve utána következőtől, így remélhetőleg a közönség cserélődni fog.

Az idei rendezvény logója

– A Civil Közösségek Háza jóvoltából a rendezvény EFOP-projektből valósult meg, de ez a támogatási keret idén lezárult – mondta Vincze Csilla az esemény finanszírozásával kapcsolatban. – Friss örömhír viszont, hogy a Nemzeti Kulturális Alaptól támogatást kapott a rendezvény. Bízunk benne, hogy azért a következő évek során a nehéz anyagi helyzet ellenére az önkormányzat és az egyetem is be tud majd állni a Tanuló Fesztivál mögé. Ezek híján csak önkéntes alapon tudunk szervezni.

A rendezvényről bővebb infó a Civil Közösségek Házának honlapján!

Hirdetés