Számos elismerést adnak át Pécsett, amely jelzi, mennyire fontosak azok a helyiek, akik munkájukkal, művészeti tevékenységükkel öregbítik a város hírnevét. Ezek közül kiemelkedik a több mint másfél évtizede létrehozott Tüke-díj, amit maguk a pécsiek ajándékozhatnak oda valamelyik jeles társuknak.

Kerényi János ötletgazda, a Tüke Alapítvány elnöke lapunknak elmondta, a Pécsi Polgári Egyesület hozta létre az alapítványt 1997 nyarán. Az alapítvány pedig 2003-ban elhatározta, hogy Tüke-díjjal jutalmazza mindazokat, akik ezért a városért sokat tettek.

– A „tükeség” a névvel ellentétben nem annyira mérvadó: az elmúlt évek díjazottjainak mintegy hetven százaléka nem is pécsi születésű – mondta. – A díj átadásának időpontja viszont szimbolikus: 1780. január 21-én emelte Mária Terézia városi rangra Pécset, így minden évben ezen a napon tartják az ünnepséget. Fontos megemlíteni, hogy Habsburg György nyújtja át az elismerést, ahogy annak idején szintén egy Habsburg tette a várossal.

Habsburg György átadja az elismerést Pinczehelyi Sándor festőművésznek, 2018 díjazottjának

Kerényi elmondta, a Tüke-díj abban különbözik a többi városi elismeréstől, hogy nem egy kis létszámú grémium dönt a sorsáról, hanem a pécsi polgárok. Minden évben javaslatot lehet tenni a díjazott személyére, majd voksolni róla. A szavazatok száma minden évben olyan 1500-2000 körül mozog, ha pedig ennyien veszik a fáradságot és szavaznak, akkor a díjazottak joggal érezhetik, hogy tényleg a pécsiek elismerése áll a Tüke-díj mögött. Persze azért egy külön kuratórium is felülvizsgálja a döntést, övék a végső szó – hozzá kell tenni, hogy eddig mindig az kapta a díjat tőlük, akire a legtöbb szavazat érkezett. Ebből is látszik, hogy helyén van a pécsi polgárok ítélőképessége, tudják, hogy ez a díj milyen érdemekért jár.

A kuratórium egyfelől a díjat alapító tagokból áll – Garadnay Balázs volt püspöki helynök az egyház részéről, Tillai Aurél Kossuth- és Liszt-díjas karnagy-zeneszerző, Halmos Gábor, a Pécsi Erőmű volt titkárságvezetője a gazdaság részéről, Bruhács János jogászprofesszor, Kerényi János, a Tüke Alapítvány elnöke és Habsburg György, a Tüke Alapítvány tiszteletbeli elnöke – másfelől az előző év díjazottjaiból. Folyamatosan bővül tehát a kör.

Tillai Aurél az éves átadó ünnepségre egy külön Tüke-misét is komponált

– Az Ifjúsági Tüke-díjat idén adtuk át először. Célunk ezzel a fiatalok megszólítása volt. Mivel a Tüke-díjasok átlagéletkora hetven év körül mozog, fontosnak tartottuk, hogy a fiatalabb generáció is részesüljön az elismerésben. Az ifjúsági díjat harminc éven alattiak kaphatják. 2018 januárjában Balogh Ádám huszonegy éves zongoraművész kapta.

Két módon is lehet javaslatot tenni november 9-ig: levélben a Szent István tér 17-es számra (Civil Közösségek Háza), illetve a tukealapitvany@freemail.hu e-mail-címre.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés