Rengeteg a kamubejelentés a parlagfű-vonalon

Július elsejétől már büntetik azokat a telektulajdonosokat, akik a megadott határidőig – idén június 31-ig – nem végezték el a parlagfű-mentesítést. Az önkormányzat ezzel a feladattal megbízott hatósága tavaly huszonkét esetben indított eljárást, s többször is lakossági bejelentések nyomán végezte ellenőrzéseket a város különböző területein. Dr. Horváth Endre, a hatósági főosztály vezetője szerint egyre kisebb a gazzal fertőzött belvárosi terület nagysága.

Az elmúlt években egyre csökkent Pécsen a parlagfűvel fertőzött területek száma, köszönhetően az ellenőrzéseket végző hatósági főosztály tevékenységének – nem mellesleg büntetésként kiróható, tetemes összegű bírság miatt. Dr. Horváth Endre osztályvezető szerint ugyanis az eddig fellelt fertőzött területek nem voltak jelentős nagyságúak.

– Eddig 28 bejelentés érkezett ebben az évben, amelyek egy része azonban megalapozatlan volt, mivel a bejelentők tévesen azonosították a telken lévő növényt parlagfűnek. Különösen az ürömmel és a libatoppal keverik össze – mondta a hivatalvezető, aki hozzátette, hogy nem egyszer olyan ingatlanokat is bejelentettek, amelyek rendben voltak tartva, azaz szükségtelen volt a hatósági intézkedés.

Pusztítani már most lehet...
Pusztítani sosem késő…

A pécsi jegyző kizárólag a város belterületén lévő, parlagfűvel fertőzött ingatlanokkal kapcsolatban járhat el, ezért azoknál a külterületi és zártkerti besorolású ingatlanoknál, amelyekről több bejelentés is érkezett, a járási földhivataloknak kell intézkedniük.

A hatóság által végzett ellenőrzések során az eljárási költség és a kényszerkaszálás díját felszámolják, a növényvédelmi bírságot minden esetben a  megyei kormányhivatal szabja ki, figyelembe véve az érintett terület nagyságát, a fertőzés mértékét, valamint azt, hogy a megelőző években indult-e már eljárás az ügyfél ellen.

– Mindeddig öt esetben rendeltünk el kényszerkaszálást, de két esetben az ingatlan tulajdonosa még azelőtt eltüntette a gazt, hogy kimentünk volna, többi három ügy még folyamatban van – közölte a szakember.

Pécsen tehát egyre kevesebb helyen fordul elő parlagfű a belterületeken, feltehetőleg a kilátásba helyezett nagy összegű – 15 ezertől akár 5 millió forintig terjedő – bírság miatt. Az önkormányzati területeken a Biokom és a városban alkalmazott közfoglalkoztatottak tartják rendben rendszeres, visszatérő kaszálásokkal. A cég 4,2 millió négyzetméteren gondoskodik a mentesítésről, a központi helyeken és a belvárosban évente 8-10 alkalommal nyírja a gazt tavasztól őszig mintegy százötven közmunkás.

Fűnyírás, kaszálás, parlagfű

Pécsen egyébként főként Újhegyen lehet parlagfüves részeket találni, hiszen ott sok az elhanyagolt terület, így egymást fertőzik a szomszéd ingatlanok. Szintén nagyobb a probléma a város külső részein, ahol nagyobb területeket adtak ki művelésre, de vagy parlagon hevernek, vagy aratás után már nem foglalkoznak vele. Gyakrabban fordul elő még a gyom útszéleken, és mezőgazdasági táblák mentén.

Dr. Horváth Endre szerint az ellenőrzések befejezésének időpontját nem lehet tudni, mivel azt nagyban befolyásolja az időjárás. Az biztos, hogy a hideg idő beálltáig – vagyis a növények életképességének végéig – folyamatos lesz a munka, hiszen a már lekaszált növény újrahajt, ezért szükséges az állandó védekezés.

[box title=”Ha bejelentést akarunk tenni”]Ha parlagfűvel borított területet látunk, a bejelentést az önkormányzatnál, a Kossuth téren személyesen ügyfélfogadási időben vagy telefonon a 72/533-800-on tehetjük meg, de a jól ismert zöld számot (80/200-590) hívhatjuk, amelyet a kátyúk bejelentésére is használhatunk.[/box]

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés