Egyre több a nevelőszülő Pécsen

Pécsen és Baranyában az államilag gondozott gyerekek több mint kétharmada van családoknál. Ez is kiderült, amikor csütörtökön 81 nevelőszülőnek adtak át ingyen háztartási gépeket, eszközöket. Az állam honorálta így erőfeszítéseiket.

Nemrég indult az az állami program, amelyben nevelőszülőknek adományoznak vadonatúj háztartási gépeket. A pécsi-baranyai gépeket Csizi Péter alpolgármester és Hargitai János kormánymegbízott adta át csütörtökön.

Az állam most közel százmillió forintot költött arra, hogy a nevelőszülőként dolgozóknak ingyen biztosítson háztartási gépeket; Baranya megyében 81 nevelőszülői család kapott új elektromos berendezéseket. Az akció Pécs és Baranya számára azért is bír különös jelentőséggel, mert nálunk az állami gondoskodásban élő gyermekek 70 százaléka nevelőszülői családban él – ez magasabb, mint az ország más részein.

nevelőszülők2

Csizi Péter alpolgármester elmondta: apaként tudja, hogy a gyerek családi környezetben van a legjobb helyen, még ha felnevelését igazi szülei nem is tudják megoldani. Éppen ezért indult állami program a nevelőszülői szolgálat erősítésére és éppen ezért segítik ingyenes gépekkel – például mosógéppel, hűtőgéppel, porszívóval – őket.

– Azt szeretnénk, hogy ne kerüljenek versenyhátrányba azok a gyerekek, akik nem lehetnek igazi szüleikkel – hangsúlyozta Csizi.

Hargitai János arról szólt, hogy a kormányzat elsődleges szempontja a családok körülményeinek a javítása, ezért pedig mindent meg is tesznek a jövőben. A cél, mondta, hogy egyre több igazi szülő nélkül élő gyermek találja meg a helyét családoknál; ezt pedig az állam megfelelően igyekszik honorálni is.

Családban jobb nekik...
Családban jobb nekik…

A támogatás Baranya megyében 81 nevelőcsaládot érint. Országosan az akció első ütemében már sor került 134 mosógép, 47 hűtő, 34 mosogatógép, 21 porszívó és 21 mikrohullámú sütő kiszállítására, melyből 5 mosógép és 3 mosogatógép baranyai nevelőcsaládokhoz került. Az első ütemben beszerzett gépek szétosztása december hónapban megtörtént. Februártól, a második ütemben pedig több mint ezer új háztartási gépet kapnak nevelőszülők.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kedves Pécsi… egy gyermek után az ellátmány 43000 Ft + 13000 Ft a családi pótlék… ez nem több és nem kevesebb… ha esetleg különleges igényű akkor + 6000 Ft… ki lehet számolni mire elég ez az összeg. villany, gáz, víz, étkeztetés, öltöztetés, óvodai díjak, iskolai díjak, nekik mindent fizetni kell, tankönyveket stb. az óvodai étkeztetés 6000 Ft/ hó/ fő, egyéb befizetések, (csoport pénz, stb), ha ne adj isten megbetegszik egy (utána a többi is), a gyógyszerek, van ugyan közgyógy: 6000 Ft/ év/fő, ha csecsemő akkor a pelenka, havi zsebpénz a három év felettieknek ami minimális ugyan de oda kell adni, zsebpénz nyilvántartást vezetni mire költötte a gyerek, és még sorolhatnám… az amortizációról már nem is beszélve. Korábban a nevelőszülő tiszteletdíja 15000 Ft volt gyermekenként napi 24 órás “munkáért”. úgy, hogy hétvégeken fogadni a hozzátartozókat, kapcsolatot tartani más nevelőszülőnél nevelt testvérekkel… utazni saját pénzen, iratokat rendezni, felülvizsgálatokra járni, pszichológushoz, sokszor akár 100 Km-re is, és még nincs vége… de legyen most elég ennyi. Aki nem hiszi járjon utána… bele lehet vágni és csinálni… csak azért írtam le mindezt, mert felháborít, mikor azt fejtegeti valaki -aki csak hallomásból tud ezt-azt, hogy ezt a pénzért csinálják sokan. A fizetést ami január 1 óta van ne nagyon firtassa, 4 gyerek után van minimálbérnyi összeg és ebből még adót is vonnak… esetleg Ön ingyen dolgozik?

  2. Sok örömet ezekhez a gyerekekhez. Remélem, hogyan sokan szeretetből és nem anyagi megfontolásból lesznek nevelőszülők. Azok a gyermekek, akik családban nőnek fel közel sem kapnak ennyi támogatást. A DN-ben olvastam, hogy 4 gyermek után 385-430 ezer forintot kaphat egy család. Ez igaz lehet? Ettől függetlenül minden tiszteletem a nevelőszülőké, akik vállalnak gyermeket.

  3. Örülök nekik, minden gyermek egy csoda és jár nekik a lehető legjobb gondoskodás és minden szeretet.

Comments are closed.