Egyre több Tüke-kártyás

Bejött a kártyakibocsátó OTP és az önkormányzat húzása, amikor kigondolták: kampányt indítanak a minél több használó elérése érdekében. Idén nyáron, augusztus 31-ig ingyenesen lehet ugyanis hozzájutni a számos kedvezményt adó Tüke-kártyához. A kártyások száma június óta ötven százalékkal nőtt, így ma már 12 ezren élnek a lehetőségekkel.

hirdetés

Az elmúlt hónapokban – ahogy azt a város remélte – ugrásszerűen megnőtt a pécsi Tüke-kártya használók korábbi nyolcezres tábora. Ennek részben az volt az oka, hogy egy promóció keretében ingyen biztosítják június óta a kártyákat a pécsieknek. Emellett rengeteg új, kedvezményeket adó elfogadóhely társult a programhoz.

A város és a kártyát kibocsátó OTP azért kezdett kampányba, mert a két évvel ezelőtt indult programban az utóbbi hónapokban több tucatnyi új cég jelezte: elfogadja a Tüke-kártyát, és 5-20 százalékos kedvezményt is ad a birtokosoknak. Jelenleg 176 elfogadóhelyen várják kedvezményekkel a plasztiklappal érkezőket.

– Nagy érdeklődés övezte a polgármester úr által bejelentett augusztus 31-ig tartó kedvezményes időszakot. A programnak köszönhetően 4173 pécsi lakos váltotta ki a Tüke kártyát – mondta lapunknak Csizi Péter alpolgármester.

A város nem állna itt meg. A promóció augusztus 31-i vége után is továbblépne.

– Jelenleg egyeztetések zajlanak arról, hogyan lepjük meg a Pécsieket. Ami biztos, hogy a jövőben is folytatódni fog a tematikus Tüke-hétvége, amikor akciókkal készülnek a partnerek. Az is várható, hogy folyamatosan biztosított kedvezmények, valamint a bővülő elfogadóhelyek várják a Tüke-kártya tulajdonosait – tette hozzá Csizi.

Augusztus végéig tehát még bárki ingyenesen aktiválhatja a Tüke-kártyát www.tukekartya.pecs.hu-n, illetve a Széchenyi tér 1. alatti irodában. 2013 szeptember 1-vel ismételten 2500 forint befizetésével juthatnak hozzá a pécsi lakosok a lapkához, melyből mindössze 490 forintos aktiválási díjat vonnak le. A fennmaradó összeget tetszés szerint el lehet vásárolni.

Korábban beszámoltunk róla: a kártya egyik nagy előnye, hogy már ingyen utazhat a pécsi éjszakai buszjáratokon július elsejétől pénteken, szombaton és vasárnap az a pécsi nő, aki felmutatja a kártyáját. Így szeretne a város gondoskodni arról, hogy a szórakozó hölgyek biztonságosan, gyorsan hazajuthassanak az éjszakai órákban.

Emellett hétköznaponként hetente egyszer három órán át ingyen vehetik igénybe a Kossuth téri mélygarázst is a plasztiklapot felmutatók, míg a mindenkori árból húsz százalék kedvezményt is ad ugyanott az üzemeltető.

A Tüke-kártya az OTP és az önkormányzat által közösen kibocsátott, speciális kedvezményekre jogosító városkártya. Pécsi kereskedők szolgáltatásai és termékei vásárolhatóak, illetve vehetőek igénybe vele. A kártyát, amely paypass, azaz érintés nélküli fizetésre is alkalmas, minden, 14. életévét betöltött természetes személy igényelheti. Lehetőség van arra, hogy az igényléssel egy időben, személyesen készpénzben a Szécheni tér 1. alatti Tüke-irodában és a Rákóczi út. 44. alatt lévő OTP-fiókban töltsük fel pénzzel a kártyát. Az összeget teljes egészében fel lehet használni a későbbiekben vásárlásra.

Kiváltáskor csak azt kell igazolni a lakcímkártyával, hogy állandó lakcímünk vagy tartózkodási helyünk Pécs városa.

Hirdetés

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Idézet a cikk 2. bekezdéséből: “Az elmúlt hónapokban – ahogy azt a város remélte – ugrásszerűen megnőtt a pécsi Tüke-kártya használók korábbi nyolcezres tábora.”

  2. A program hatásara eddig 4173 ember váltotta ki és összesen van 12 ezer Tüke kártyás.

  3. “A programnak köszönhetően 4173 pécsi lakos váltotta ki a Tüke kártyát – mondta lapunknak Csizi Péter alpolgármester.”
    Most akkor mennyi az annyi???

  4. Olvasd már el a cikket! 12 ezer embernek van Tüke- kártyája és az elfogadóhelyek száma 176.

  5. 157 ezer helyi lakosból és néhány tízezer egyetemisából sikerült 176-nak tükekártyát eladni? Nem vitás, ez bizony világraszóló siker. Az egész ország irigyel bennünket.

  6. vagyok, hogy ez az egész Tüke kártya … Egyébként tisztelettel jelentem, hogy szőlőtőke a “kályha”. Ergo TÜKE az eredeti, de nekem így is jó. Harmad haviért én is szívesen nyomnám a sódert, főleg, ha mások dolgoznak helyettem!.

Comments are closed.