Egyre zöldebb lesz Pécs: több mint 500 fát ültetnek idén

Több ötlet is felmerült, hogyan lehetne zöldebbé varázsolni Pécset: idén például több mint 500 facsemetét ültethetnek városszerte, facsemetéket osztanának a pécsieknek, valamint a belváros zöldítéséről is gondoskodnának – írja a Pécsi Stop.

Az önkormányzat kommunális bizottságának októberi ülésén az idei fásítási terv is előkerül majd, melyből kiderül, 539 új facsemetét ültetne Pécsen a Biokom Nonprofit Kft. Egy 2011 óta létező önkormányzati rendelet értelmében ugyanis minden közterületen kivágott fát pótolni kell – olvasható a Pécsi Stop cikkében.

A 2020-as ültetési tervet a Városi Faalapban elkülönítetten álló 6 millió forintos keretből hajtanák végre.

A terv szerint a tavaly elültetett, de meg nem eredt fák pótlását végeznék el egyrészről (ez 217 csemete elültetését jelenti), másutt pedig további 222 csemetét tennének a földbe, valamint folytatnák az erdősítést a tüskésréti területen mintegy 100 csemetével – írja a lap.

A városi csemetekertből érkeznének a kis fák

A facsemetéket az erre a célra létrehozott városi csemetekertből hoznák,

egy növendék elültetése bruttó 7500 forintba kerülne.

Emellett a belvárosban és környékén – Kórház tér, Rókus sétány, Kossuth tér, Terracina tér – még 12 fát ültetnének, melyek viszont nem a csemetekertből származnak, így kicsit drágábbak is lennének. Az előzetes becslés alapján bruttó 5,677 millió forintba kerülne mindez.

Más tervek is készülnek a város további zöldítésére: a történelmi belvárosban falra futtatható kúszónövényeket tennének ki és egy támrendszert, amin a növényke fel tudna futni és később szép „lombot” növesztene. Ezzel kapcsolatban egyelőre egyeztetések zajlanak.

Illetve tervben van még, hogy a városi kiskertből csemeteosztást szervezne a városvezetés: olyan egyedeket adnának ingyen a pécsieknek, melyek nem alkalmasak parkfának.

További részletek ide kattintva olvashatók.