Hirdetés

Egy civil szervezetnek, a Gerillartnak köszönhetően már hét éve szépülnek meg tereink, parkjaink a belvárosban. Szerdán ismét akcióba lendültek és a Megye utcai lépcsősor környezetét hozták rendbe a Biokommal közösen.

A Gerillart egy közel hét éve indult egyesület, és idén egy megállapodást kötöttek a Biokommal, hogy a történelmi belvárost együtt tegyék szebbé. Az egyesület 160-180 embert foglalkoztat, egy nap 8-10 ember jelentkezik munkára. Legyen szó gazolásról, szegélyezésről, karbantartásról, rendbe tették már például az északi várfalsétányt is, valamint kitakarították a Hild-udvart és a Nick-udvart.

Szerdán a délelőtti órákban a Megye utcai lépcsőnél gyülekeztek a Biokom szakemberei, illetve a Gerillart egyesület közérdekű munkára ítélt munkatársai, hogy rendbe tegyék a környéket. Az időközben megritkult japán akácokat pótolták, és a helyi lakóközösség kérésére pár elvadult bodzabokrot kivágtak, tuskókat martak le.

A lépcsőknél itt még nem ért véget a munka, ugyanis a borostyán több helyen tönkretette a burkolatot. Ezeket a jövőben rendbe teszik, kijavítják.

Egyébként a Balokány-ligetért Egyesület szintén a várossal és a Biokommal együttműködésben dolgozik a Balokánynál, ahogyan a KÉK Egyesület és a Mosolymanó Egyesület is.

Mint ismert, a Kétfarkú Kutyapárt politikai akcióit azzal szokta magyarázni, hogy ők a városért szeretnének tenni, ugyanakkor erre szabályozott keretek között lenne is mód – ahogy például a Gerillart Egyesület is teszi – és erre korábban a város jegyzője is felhívta a figyelmet.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét