Éjjel-nappal tanulnak ebben a pécsi suliban

Nem mindennapi feladatra vállalkoznak a Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola diákjai – stílusosan 2016 percet töltenek el az iskolában, ott is alszanak. Nem kis feladat ez a középiskolások számára, hiszen szó szerint éjjel-nappal tanulnak – persze lényegesen lazább és szórakoztatóbb körülmények között.

Negyedik alkalommal rendezi meg a szakközépiskola ezt a maga nemében egyedülálló programot. Idén március 11-12-ére esett a választás, péntek reggel nyolc órától szombat délután fél hatig tartanak majd a foglalkozások.

Amrein György, az iskola igazgatója elmondta, az eseményt 2012 óta minden év tavaszán megszervezik, évente mindig más-más téma köré épülve. Az idei foglalkozások és előadások a természet és a szakma kapcsolatáról szólnak majd.

Az előadók között vannak tanárok is, de külsős szakértőket, és oktatókat is meghívnak minden évben.

zipernowsky
Mert ebben a suliban szeretnek tanulni a diákok még éjjel is!

A három fő csapatot minden évben 10-12 tag képviseli: a gépészek, az informatikát és az elektronikát tanuló diákok. A három csapat felváltva vesz részt a programokon, az étkezések és a pihenők is megosztva zajlanak – magyarázza az igazgató.

Elmondta, aludni egy külön erre a célra kialakított teremben tudnak majd, ám még ez is váltásokban zajlik: a gépészeknek például fél tíztől három óráig lesz idejük kipihenni magukat, hajnali háromkor már programjuk lesz. Az elektrósok még furcsább beosztásban aludhatnak: az előírás szerint erre este 8-tól éjfélig, utána pedig hajnali fél 4-től reggel 7 óráig lesz lehetőségük. A két szakasz között foglalkozásuk lesz nekik is.

A suliból a kilencedikes és a tizenharmadikos osztályok közül bárki jelentkezhet és évről évre egyre növekvő népszerűségnek örvend a program, egyre többen szeretnének részt venni az ottalvós rendezvényen.

Hirdetés