Eldőlt, ki tervezi az M6-os folytatását

Nyilvánosságra hozta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., hogy eredményes volt az M6-os meghosszabbítására kiírt pályázat, a tervezés költsége csaknem 1,3 milliárd forint, ebből el kell készíteni az engedélyezési és kiviteli terveket, és jogerős építési engedélyt kell szerezni a gyorsforgalmira.

hirdetés

A Közbeszerzési értesítőben közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., hogy a napokban megkötötte a szerződést az M6-os gyorsforgalmi tervezésére: a három pályázó közül az UNITEF 83 és a FŐMTERV közös ajánlata bizonyult a legjobbnak csaknem 1,29 milliárd forinttal, a szerződés eredetileg becsült összege 1,3 milliárd forint lett volna.

A közleményből az is kiderül, amiről lapunk korábban már írt: az M6-M60-as csomóponttól az országhatárig futó szakasz 2×2 sávos gyorsforgalmi lesz, fizikai elválasztással. A Bóly és Ivándárda közötti gyorsforgalmi hossza mintegy 20 kilométer.

Nem lesz zsákutca az M6-os, épülhet tovább

Az 1,29 milliárd forintos tervezés folyamán nemcsak az engedélyezési és kiviteli terveket kell elkészíteni, hanem a jogerős építési engedélyt is meg kell szerezni, derül ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményéből.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy folyik az M60-as gyorsforgalmi előkészítése is, a Pécs és Barcs között vezető út kialakítási folyamata még egy korábbi szakaszban van: a 64 kilométeres út környezetvédelmi hatástanulmányát készítik.