Jöhet a Magtár utcai bérház kiürítése

Megvan a Magtár utcai bérház kilakoltatási engedélye, így már nem sokáig maradhatnak az önkényes lakásfoglalók abban az ingatlanban, ami a Bándy-gyilkosság után híresült el. A ház lakói szerdán megkapták az erről szóló dokumentumot. Az egyelőre pontosan még nem tudni, mikor kell elhagyniuk az épületet.

Az önkormányzati tulajdonban lévő, Magtár utcai házban öt család önkényes, kettő pedig jogcím nélküli lakásfoglaló. Míg az előbbiek egyszerűen csak beköltöztek az üres lakásokba, addig az utóbbiaknak valamikor volt szerződésük az önkormányzattal, de az már lejárt. Ám bárhogy is lakik az épületben a hét család, mindegyiknek költöznie kell.

– Decemberben kaptunk egy papírt, hogy szerdától ki kell költöznünk a lakásból. A végrehajtónak még nem jött meg. Nem tudjuk, mi lesz velünk, mert nincs hová mennünk – mondta Petrovics József, az egyik kilakoltatásra váró család családfője.

A Magtár utcai épületben tavaly nyáron Bándy Kata gyilkosa, P. László is lakott. Emiatt – illetve bosszútól tartva – ősszel már több lakó is elhagyta az épületet. De azt követően is sokan elmentek, hogy a tragédia után az önkormányzat úgy döntött: lebontatja az épületet.

A lakók azonban ezzel sem foglalkoztak. Ezért a bírósághoz kellett fordulnia a pécsi önkormányzatnak. A kilakoltatásra megkapták az engedélyt, szerdán, egyelőre azonban még nem léptek, ugyanakkor bármikor megtörténhet a költöztetés.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ott volt a lehetőség, de az önkormányzat visszakozott. Moór Eszter úgy látszik megsajnálta őket.

  2. Persze, hogy ápoltak, hiszen ingyen kapják a ruhát a Caritastól meg a Máltai szeretetszolgálattól. Hogy a ruha alatt mennyire koszosak, ki tudja, hiszen vizük sincs.

  3. Viszont ha a képet megfigyelitek, egész ápoltak a gyerekek! Na ki kap még vérszemet 🙂 ?!

  4. Ez igen csodás kép, mindent elmond. Pénz, lakás nincs, bűnözés, sírás, futószalagon a purdék potyogtatása van. Durva, hogy ezeknek joguk van szaporodni, bűnözni. Ha valakinek nincs pénze, éhezik, akkor a meglévő 9 gyerek mellé kell még egy 10. is, hogy biztosan meglegyen az utánpótlás. Ezekre megy minden 5.adóforintom. Bravo, tényleg megéri, szépen nő a szaporulat.
    hozzászólásom csak egy szubjektív, fantázia szülte megnyilvánulás, bármilyen hasonlóság valós személyekkel, népcsoportokkal, csupán a véletlen műve (ezúton is csók a jogvédőknek)

Comments are closed.