Startolt a POSzT és a Sétatér

poszt3

hirdetés

Elkezdődött az országos színházi találkozó, amely több mint kétszáz programot kínál. A Sétatér lesz az egyik központi helyszín, amely a találkozó zárását követően a hagyományos fesztiválnak enged teret. Itt lesz majd Rúzsa Magdi, az Ocho Macho és Pély Barna is.

Huszti Péter díszvendég és Páva Zsolt pécsi polgármester köszöntőjével vette kezdetét csütörtökön a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT). A tíznapos fesztivál versenyprogramjában 13 előadás szerepel, amelyek közül 6 Budapestről, 4 vidékről, 3 produkció határon túli színházból érkezik. A Bóbita Bábszínház háromméteres óriásbábjainak bevonulásával és a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar zenészeinek közreműködésével induló megnyitóünnepséget több száz érdeklődő előtt tartották a pécsi Színház téren.

poszt4

“A színház ugyan csak egy kicsi része a világnak, felelőssége ugyanakkor óriási. Az előadások erőt adnak az embereknek, segítenek eligazodni a bennünket körülvevő zűrzavarban és hitet nyújtanak” – hangsúlyozta Huszti Péter, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a több mint kétszáz programot felvonultató tíznapos fesztivál megnyitóján.

poszt2

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azt emelte ki, hogy az első POSzT óta eltelt tizennégy esztendőben kiderült, hogy a baranyai megyeszékhely jó házigazdája az eseménynek. Mint mondta, a rendezvény hagyománnyá, bejáratott, komoly művészeti eseménnyé vált a városban, s ma már felmérések igazolják, hogy a pécsiek számára minden év legkiemelkedőbb kulturális rendezvénye a találkozó.

Reményét fejezte ki, hogy az idei POSzT is olyan alkalmakat tartogat a pécsieknek és a városba látogatóknak, amelyeken a szakma és a közönség egymásra talál. Ehhez, mint mondta, minden feltétel adott idén is.

poszt5

A köszöntőbeszédek előtt Rázga Miklós, a versenyprogramnak otthont adó Pécsi Nemzeti Színház igazgatója egy kulcsot adott át Stenczer Bélának, a POSzT fesztiváligazgatójának. Mint mondta, tíz napon át a rendezvény gazdáinak és szereplőinek adja át ezzel a létesítményt annak minden műszaki dolgozójával, teljes technikai hátterével együtt.

poszt6

A 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó június 5. és 14. között a színházi előadások mellett kiállításokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és szakmai rendezvényekkel várja a látogatókat. A részletes programok elérhetőek a számos helyen hozzáférhető információs kiadványokban és a poszt.hu címen.

A legtöbben minden bizonnyal idén is a Sétatéren szórakoznak majd; itt felvezetésként OFF-programokat tartanak, majd indul az igazi, jól ismert buli, a legismertebb pécsi belvárosi nyári fesztivál. Már csütörtöktől több mint 28 borászattal, minőségi vendéglátással, kézműves termékekkel, gyermekprogramokkal és játszóházzal várták az érdeklődőket a dómtól egy kőhajításnyira.

A POSzT OFF-programjai között itt lép fel többek között a Budapest Ragtime Band, színészzenekarok kapnak szerepet, megrendezik a Déli Kapu táncszínházi gálát. A fesztivál ideje alatt minden este 21 órától hajnalig a Szent István téri szökőkútnál fényfestés is hozzájárul az egyedi hangulathoz.

A június 14-én startoló Sétatér Fesztiválon többek között fellép majd Rúzsa Magdi, Vastag Csaba, az Ocho Macho, Zagar, Pély Barna és Sárik Péter, valamint a Jazz Steps Band. Lesz emellett minden hétvégén 10 és 18 óra között játszóház az Élmény Kommandó csapatával, valamint mászófal és légvár is a kicsik rendelkezésére áll majd.

MEGOSZTÁS
Előző cikkA szúnyog-csata
Következő cikkElstartolt a POSzT
  • posztmortem

    Kár, hogy évek óta csak igénytelen, harmadosztályú darabokból és gagyi mellékprogramokból áll a Poszt. A várossal együtt ez a rendezvény is megdöglött.