6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálRabok vágnak rendet

Rabok vágnak rendet

Alig két év után máris a mocsoktól kellett megszabadítani a pécsi Kálvária-dombot. A munkában elítéltek és a Gerillart Egyesület tagjai vettek részt. Ezentúl folyamatos lesz a karbantartás. 

Több mint két éve költött el 35 millió forintot a Duna-Dráva Cement a pécsi Kálvária-domb felújítására, a zöldfelület rendbetételére, az őshonos növényzet megóvására. A parkosításnak köszönhetően gyönyörű területtel gazdagodott a város, ám hiába, alig két év leforgása alatt tönkretették az ott bulizó fiatalok és a csövesek. A vandálok megrongálták a kápolnát, a stációkat, miközben törött üvegek és emberi ürülék övezte az ottani sétányt, ugyanakkor az idegen növényzetet is el kellett távolítani.

gerlillart (9)
Együttműködésben valósul meg a program

Csizi Péter, Pécs alpolgármestere emlékeztetett rá, hogy 1814-ben épült fel az ország legkorábbi klasszicista körtemploma a Kálvária-dombra, az akkor még beépítetlen, várfallal szemben álló magaslatra.

A közel egyhektáros terület az utolsó eredeti növényzetével megmaradt természeti sziget a városban, de közben nem őshonos növények, gyomok is megtelepedtek itt, és többen szemétlerakónak használták a területet. Pécs alpolgármestere közölte, az a cél, hogy a terület inkább parkjellegűvé váljon, rendezett és szép legyen, igazi kikapcsolódásra alkalmas, ezért folyamatosan karbantartják majd a zöldfelületet.

Munkálatokban a Gerillart Egyesület is részt vesz, ők koordinálják azoknak az elítélteknek munkáját, akik tevékenykednek a területen.

– Szakmai útmutatás alapján eltávolítjuk az idegen növényzetet, a zöld hulladékot a Biokom szállítja el, hamarosan újabb utat is kialakítunk az István utca felé  – mondja a munka megszervezésében segédkező Gerillart Egyesület vezetője, Tímár Krisztián.

Dékány Zsolt, a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka kiemelte, a héten a börtönből összesen öt, három felnőtt és kettő fiatalkorú elítélt végzi a munkát. Erre a feladatra jóvátételi program keretében kaptak lehetőséget. A program elsődleges célja, hogy a munkával a közösség számára értéket teremtsenek, egyúttal elősegítsék a társadalomba való visszailleszkedést – mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő