Több százan demonstráltak a sulijukért

A családias hangulatot és a minőségi oktatást féltik elsősorban a pécsi I. Számú Gyakorló Iskolába járó gyerekek szülei, ezért demonstráltak több százan az Alkotmány utcai épület előtt. A szerda délutáni felvonulást azért szervezték, hogy kifejezzék támogatásukat az egyetem mellett és tiltakozzanak a KLIK alá vonás ellen.

Csaknem félezer szülő, gyerek és egykori diák gyűlt össze a pécsi I-es Gyakorló Iskola épülete előtt szerdán délután. A csendes demonstrációt a szülők hozták össze, tulajdonképpen 24 óra alatt.

demonstráció, gyakorló

– Korábban jeleztük az iskolának, hogy szeretnénk békés módon kifejezni a támogatásunkat a gyakorló eredeti formájában való megmaradása mellett. Mostanra a tantestület is rábólintott a dologra, így egy nap alatt sikerült megszerveznünk ezt a több száz fős megmozdulást – így Herczeg Andrea, a csendes felvonulás főszervezője.

A szülők többféle okból sem szeretnének KLIK-esedni. Egyfelől féltik az oktatás minőségét, másfelől veszélyben érzik az intézményben uralkodó családias hangulatot.

demonstráció, gyakorló

– Az Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál határozott elképzelések vannak, a diákok csak adott könyvekből tanulhatnak, és nincsen akkora szabadságuk a pedagógusoknak. Mi meg vagyunk elégedve a jelenleg zajló oktatás magas minőségével, nem szeretnénk változást. Arról nem is beszélve, hogy a körzetesítés miatt sok gyerek nem nyerne felvételt az általános iskolába, hiszen elsőbbséget élveznének például a környéken lakók – így Andrea.

Mint ismeretes az EMMI a közelmúltban mérte fel a felsőoktatási intézmények fenntartásában lévő gyakorlóiskolák tevékenységét, Balog Zoltán tárcavezetőnek ugyanis május végéig kell döntést hoznia arról, hogy mely érintett iskola maradjon az egyetemeknél, s melyek legyenek állami fenntartásúak.

gyakorló2

Ekkor kezdődött a PTE I. Számú Gyakorló Iskola kálváriája. A minisztérium szerint a pécsi intézményben túl sok a vezetőtanár, ellenben kevés a pedagógushallgató, így ésszerűbb lenne, ha az átkerülne a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz. Az egyetem ugyanakkor ragaszkodik az iskolához. Elmondásuk szerint “leendő hallgatóik szegényebbek lennének a több évtizedes hagyományok, a felkészült és elkötelezett pedagógusok stabil értékrendje, az itt elsajátítható szakmai, gyakorlati és módszertani ismeretek nélkül”.

gyakorló3

Így a PTE vezetőségében felmerült egy másik megoldás, miszerint összevonnák az egyetem három gyakorló  iskoláját, így az I. számú megúszhatná  a központosítást. A szerda délutáni csendes demonstráció éppen ebben kívánta támogatni az egyetem szenátusát, a szülők is egyetértenek ugyanis abban, hogy ez az egyetlen elfogadható lehetőség.

A PTE szenátusa csütörtökön hoz végleges döntést az ügyről.

 

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés