Elstartolt a ZOO építése

Az elmúlt napokban a bontási munkák megindulásával elkezdődött a pécsi állatkert teljes körű felújítása mintegy 1,2 milliárd forintból, uniós támogatásból. Az állatok biztonságban vannak, azokat az építkezések idejére elkülönítették.

Még augusztusban az ünnepélyes alapkőletétellel ceremónia keretében startol az állatkert felújítása, amikor hivatalosan is ismertetik a menetrendet. A munkások azonban már a helyszínen vannak és meg is kezdték a bontást, mondta lapunknak Nagy Csaba alpolgármester.

Állatkert1

– Most még a takarítás, a korábbi kifutók, kerítések, a kisebb-nagyobb kőépítmények bontása folyik, de jövő héten már a főépület alapozását kezdik meg a szakemberek; egyelőre minden az ütemterv szerint halad, azaz jövő év második felére át lehet adni a zoot – tájékoztatott Nagy Csaba.

Mint mondta, több hónapig tartott az a folyamat, hogy kitalálják, miként lehet a látogatói szempontokat, a környezetvédelmi igényeket és az üzemeltetők feltételeit jól összehangolni. Ez nyáron zárult le, s ekkor választhattak kivitelezőt. Várhatóan 2015 második felére el is készülnek a munkával.

Állatkert3

Nagy Csaba szerint a több mint ötven éve működő intézményre nem is lehet majd ráismerni a bő egyéves felújítás alatt. Az állatkert a modern igényeket és a fenntarthatósági szempontokat szem előtt tartó fejlesztéssel eléri a hasonló nyugat-európai létesítmények színvonalát.

Maga a park is nagyobb lesz: ötezer négyzetméterrel bővül és négy hektáros területen várja majd a látogatókat, emellett új funkciókat kap és biztosíthatóvá válik a hosszú távú, környezetbarát működtetése.

Állatkert

Az egyik legnagyobb része az építkezésnek, hogy az akvárium-terráriumnak és különböző rendezvényeknek otthont adó fogadóépületet emelnek, a Mecsek élővilágát bemutató, oktatási-kutatási célokat egyaránt szolgáló ökoturisztikai parkot, továbbá korszerű kifutókat alakítanak ki, melyekkel egyben megakadályozzák az állati ürülékkel szennyezett esővíz talajba jutását.

Ilyen lesz jövőre!
Ilyen lesz jövőre!

Olyan közkedvelt állatok jönnek, mint a barnamedve, a puma, a fóka, valamint számos madár és tengeri halfaj egyedei. Az új állatok beszerzésének folyamata már meg is indult. A tervek szerint az intézmény látogatóinak száma a mostani évi mintegy 100 ezerről 150 ezer fölé nő.

Ha kíváncsi, hogyan fog pontosan kinézni az új pécsi ZOO, akkor ide kattintson. Ha az is érdekli, milyen új állatok lesznek, akkor pedig ide is kattintson.

Hirdetés