Éremesőt várnak az olimpián a pécsi vezetők

A legóvatosabb esélylatolgató szerint is legalább nyolc aranyérmet nyernek a magyar sportolók a jelenleg is zajló riói olimpián. Néhány ismert pécsi közéleti személyiséget kérdeztünk arról, hogy bajnokot ünnepelhetünk majd augusztus 21-én, s mely sportoló(k) áll(nak) közel a szívükhöz.

hirdetés

Bár javában zajlik a riói olimpia, s már öt aranyéremmel büszkélkedhetünk, az általunk megkérdezett ismert pécsi személyiségek további győztesekre számítanak a még hátralévő versenyszámok során.

Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó például konkrét számokkal is szolgált a megnyerendő medálokat illetően.

vári - g– Sportágakra lebontva azt gondolom, hogy az úszók négy, a kajak-kenusok, a vívók és a vízilabdázók két-két aranyérmet fognak szerezni Rióban, így összesen tíz olimpiai bajnoki cím az idei tippem. Emellett abban bízom, hogy nyolc ezüst- és hat bronzéremmel gazdagítják a magyarok éremtáblázatát a sportolóink. Nyilván nem meglepő, hogy a pécsiek mellett a két vízilabdacsapat a szívem csücske, de mindenkinek nagyon szurkolok. – mondta a PSN Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette, hogy természetesen egész családja az olimpia lázában ég.

– Szász Emese döntő asszójakor például az amúgy kézilabdázó fiam szinte extázisban szurkolt. Az időeltolódás miatt sok fontos esemény, döntő hajnalban van, így mindig beállítom az ébresztőt és élőben szurkolom végig a magyarok megmérettetéseit – mondta a kétszeres olimpiai bajnok Vári Attila.

Szintén tíz aranyéremmel lenne elégedett Dr. Kollár Lajos, a PTE egyetemi tanára, aki civilben a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke. A magyar olimpiai küldöttséghez hamarosan csatlakozó sebész professzor érdeklődésünkre úgy saccolt, hogy akár tíz aranyérmet is nyerhet a magyar csapat.

kollár - g– A kajak-kenusok és az úszók nyerhetnek még főként érmeket, így nem tartom lehetetlennek a tíz győzelmet. Nagyon sajnálom Csernoviczki Éva dzsúdóst, aki nagyon komoly eséllyel indult, de súlyos sérülést szenvedett. Ami pedig a saját szakágunkat illeti, Berecz Zsombort annyira felkészültnek tartjuk, hogy reményeink szerint pontot minimum fog szerezni, de akár dobogóra is kerülhet. Másik vitorlázónk, Érdi Mária nagyon fiatal, aki szenzációs formában szerezte meg a kvótát, ezért akár nagy meglepetést is szerezhet, hiszen az esélytelenek nyugalmával versenyezhet. Vadnai Benjámin is fiatal, aki inkább Tokióra fog beérni, őt nem várjuk pontszerző helyre – jósolt a pécsi egyetemi tanár.

Némileg óvatosabban fogalmazott az elvárásokkal kapcsolatban Vincze Balázs, a ZSÖK ügyvezető igazgatója, aki művészemberként fogalmazta meg véleményét. vincze - g

– Ahhoz, hogy átfogó képet tudjak adni, szinte minden sportágban otthon kéne lennem, de persze tudom, hogy néhány tradicionálisan magyar számban nagyon esélyesek vagyunk. Hosszú Katinka már bizonyított és még további csodás eredményeket érhet el, továbbá várom a többi úszó jó teljesítményét is, nagyon szurkolok például a pécsi Kenderesi Tamásnak. Aztán természetesen ott van a vívás, vízilabda, kajak-kenu… Ráadásul mindig reméli az ember, hogy lesz egy-egy meglepetésarany… Ha összejön annyi, mint négy éve Londonban, vagyis nyolc, azt hiszem, senki sem panaszkodhat majd!