Még több munkaerő kell

Tovább bővíti pécsi telephelyét az információs és kommunikációs iparág legnagyobb hazai munkaadója, az IT Services Hungary. A jelenlegi 220 fős alkalmazotti számot több száz fővel növelnék pár éven belül. Az ehhez szükséges szakembereket már most elkezdik képezni. Az informatikai és nyelvi oktatás fontosságáról, valamint a Start program részleteiről a cég képviselői sajtótájékoztató keretében számoltak be, melyen Páva Zsolt polgármester is részt vett.

A piacképes és gyakorlati tudás megszerzését támogató informatikai oktatás megteremtése érdekében a vállalat több éve ápol szoros kapcsolatot a hazai felsőoktatási intézményekkel és középiskolákkal. Az együttműködés érdekében most Start programját indítja útjára a ITSH.

A program olyan elemekre épül, amely hozzásegíti a pedagógusokat és a diákokat ahhoz, hogy megismerkedjenek az informatikai iparágban rejlő lehetőségekkel, illetve lehetővé teszi a diákok számára, hogy a képzés során elsajátított készségeket az iskolából kikerülve azonnal kamatoztatni tudják.

Páva Zsolt a sajtótájékoztatón elmondta, nagy öröm a város számára, hogy Pécsen ez a program már beindult és jelenleg ott tart, hogy egy újabb fejlesztési fázis indulhat el.

– Valójában Pécs számára ez nem új gondolat, ugyanis a helyi ipar az elmúlt száz év során egyre inkább leépülő spirálba került, tehát minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy a kialakult helyzeten változtatni és javítani tudjunk – fogalmazott a polgármester.

itsh
Páva Zsolt polgármester és Bőthe Csaba, a vállalat ügyvezető igazgatója

Az IT Services Hungary  pécsi megjelenése hosszas, de harmonikus munka eredménye. A cég minőségi munka révén, főként a fiatalok számára nyújt kvalitásos és komoly foglalkoztatást. Éppen ezért kiemelkedően fontos, hogy már a középiskolákban megkezdődjön a tudatos utánpótlás-nevelés.

– Hatalmas eredmény és még nagyobb öröm a város számára, hogy be tudta bizonyítani, Pécs igenis alkalmas a szakmai kihívások legyőzésére – tette hozzá Páva.

Bőthe Csaba, az IT Services Hungary ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy mindenhol komoly problémát jelent a fiatalok számára megfelelő perspektívát teremteni és olyan munkahelyet kínálni, amiben valóban stabilitást, kiugrási-, valamint karrierlehetőséget látnak. – Azt gondoljuk, vállalatunk mindenképpen tud ebben segíteni – mondta.

Pécsen jelenleg 220 fő dolgozik a vállalatnál, melynek közel fele az egyetemről került ki. Emellett egy alapítványi és öt állami középiskolával köt szerződést a cég, így a megyében pedig összesen 2916 diákot érnek el.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés